Ismét a lengyelek taroltak a programozóversenyen

Vasárnap reggel 9 órakor véget ért a VI. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. A programozóberkekben már közismert „huszonnégy órásra” idén 309 csapat jelentkezett, és az elektronikus előválogató legjobb 30 csapata mérkőzött meg a hétvégén a budapesti döntőn. Ahogy tavaly, az idén is lengyel csapatok végeztek az első két helyen.

A Svéd Királyi Műszaki Egyetem (KTH) PhD-hallgatói által összeállított feladatok első része a fiktív Daily Task újság mindennapi feladatai köré épült. Emellett kódfejtéssel és egy virtuális ország irányításával is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek. A komolyság mellett egy 3D játék irányítását is meg kellett oldaniuk, valamint egy igazi modellautó-verseny keretében mérhették össze tudásukat.

A díjakat a vasárnap délutáni eredményhirdetésen az első 10 csapat között osztották ki a rendezők, összesen 8000 euró értékben. Az első helyen a lengyel Rusty (Dabrowski Jacek, Białogrodzki Jakub, Kosowski Adrian) végzett 5431 pontot megszerezve a maximális 7500-ból. A második a szintén lengyel qwertY lett 5013 ponttal, mindössze 25 ponttal megelőzve a harmadik helyezett magyar Trial Versiont, akik tavaly is a dobogó harmadik fokára állhattak. A legjobb tízbe négy nemzet csapata került be a négy magyar csapat mellé.

Azóta történt

Előzmények