Kiváló magyar eredmények az informatikai diákolimpián

Magyar diákok a világ élmezőnyében.

A Neumann Társaság interjú formájában számolt be a magyar diákok nagyszerű szerepléséről.

A szingapúri szervezésű, de a járvány miatt online rendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) kilencven ország csapata indult, egyenként legfeljebb négy taggal, akik nem lehetnek idősebbek 20 évesnél. A 351 diák egyénileg oldotta meg a két versenynapon a feladatokat, amelyeket idén kifejezetten nehéznek tartottak a magyar középiskolások – írják a társaság honlapján.

A négytagú magyar csapatban a versenyen indultak:

  • Németh Márton Tamás (Batthyány Gimnázium, Nagykanizsa, 10.)

  • Szabó Kornél (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest, 12.)

  • Tóth Gellért (Óbudai Árpád Gimnázium, 12.)

  • Varga Péter (Óbudai Árpád Gimnázium, 12.)

Négyük közül legjobban a tavalyi közép-európai informatikai diákolimpián is ezüstérmes Tóth Gellért szerepelt, aki az IOI-n is ezüstérmes lett.

A szintén végzős Varga Péter és Szabó Kornél is kitett magáért, mindketten bronzérmet érdemeltek ki.

Tóth Gellért szeptembertől a hollandiai Nijmegenben, a Radboud Egyetemen tanul majd informatikát. Szabó Kornél (aki a tavalyi közép-európai diákolimpián is bronzérmet szerzett) a tervek szerint Cambridge-ben tanul tovább, szintén informatika szakon, míg Varga Péter az ELTE Informatikai Karán – bár az oroszországi Innopolis Universitytől is kapott ajánlatot.

A 2021-es informatikai diákolimpián négy kínai diák szerezte a legtöbb pontot, őket egy egyesült államokbeli, egy japán, egy dél-koreai és egy szingapúri középiskolás követi. A nemzetközi diákolimpián nem egy aranyérmet osztanak: a feladatok megoldásával a harminc legtöbb pontot gyűjtő diák aranyat, az őket követő 55 versenyző ezüstöt, a következő nyolcvan középiskolás pedig bronzérmet vihet haza.

Nem ez az első érem idén informatikából – június 13. és 19. között rendezték meg az EGOI-t (European Girls’ Olympiad in Informatics), amelyen 43 országból 156 középiskolás lány vett részt. Az olimpiát Svájc szervezte, de az IOI-hoz hasonlóan a diákok a saját országukból versenyeztek, a feladatokat online oldották meg. A magyar csapat itt is négytagú volt, közülük Éles Júlia, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tizenegyedik évfolyamos diákja ezüstérmet szerzett.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények