Az Invitel megszerezte a Fibernetet

Az hazai Invitel távközlési szolgáltató dániai székhelyű tulajdonosa, az Invitel Holdings A/S tegnap bejelentette, hogy a hatósági engedélyek megszerzését követően lezárta a Fibernet Kommunikációs Zrt. felvásárlását. Az akvizíciót a társaság Magyar Telecom B.V. nevű leányvállalata hajtotta végre. Az ügyletnek köszönhetően az Invitel tulajdonosa belép a magyarországi kábelpiacra, és ezzel jelentősen kiterjeszti a cégcsoport jelenlétét a lakossági piacon.

A Fibernet megvásárlása része annak az átfogó vállalati stratégiának, amelynek célja, hogy az Invitel növelje az olyan saját infrastruktúrával rendelkező földrajzi területek nagyságát, ahol tv-, internet- és hangszolgáltatásokat tud nyújtani.

Annak érdekében, hogy teljesítse a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) monopóliumellenes szabályait – ezek célja olyan helyzetek elkerülése, amelyekben egy vállalat tulajdonában áll egy adott terület teljes infrastruktúrája – a felvásárlással párhuzamosan az Invitel eladta a UPC-nek a Fibernet hálózati eszközállományának körülbelül egyharmadát, illetve az ehhez kapcsolódó előfizetői szerződéseket.

Az integrációval kapcsolatos további üzleti, működtetési és marketingdöntésekről az Invitel folyamatos tájékoztatást ígért az ügyfeleinek. Mindenesetre azt, hogy milyen csomagokat kínál majd a kábeles ügyfeleinek, a szolgáltató egyelőre nem közölte.

Azóta történt

Előzmények