Az interneten is követhetőek a magyar vonatok

A MÁV informatikai fejlesztése a vonatok, a mozdonyok helyzetének műholdas meghatározására és a központi forgalomirányítás adataira alapoz, így az utasok bárhol megnézhetik, hogy vonatuk időben érkezik, illetve indul-e. A Népszabadság értesülései szerint a Vonatinfó életre hívásán a MÁV már évek óta dolgozik.

Az összesen 2,5 milliárd forintos beruházás a tervek szerint március végére készül el, s a tesztek lezárása után a rendszer szeptemberre lesz kulcsrakész. A Vonatinfó internetes változatának első nyilvános változata már tesztelhető, de jelenleg még csak a Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon közlekedő vonatok helyzetéről és közlekedésének rendjéről lehet tájékozódni. Fontos lépés – a gyakorlatban a leghasznosabb és legtöbbet használt metódusról van szó – a mobiltelefonos, WAP-os változat kidolgozása, ám erről az új szolgáltatásról még nincs megállapodás a MÁV és a mobiltelefon-szolgáltatók között.

A MÁV információs telefonszámain tájékozódni próbálók viszont már ősztől pontosabb adatokat kaphatnak majd a vonatokról. Az ügyfélszolgálatok ugyanis elméletileg a Vonatinfó bekapcsolásakor a rendszer valamennyi szolgáltatásához hozzáférnek , és mindazt „látják” majd, ami az interneten elérhető.

MÁV

A hivatalos rajt után ősztől a MÁV új szolgáltatása az ország valamennyi vasútvonalán – a törzshálózaton és a mellékvonalakon egyaránt –, azaz 7800 kilométeren működik majd. Ehhez azonban a MÁV Trakció Zrt. összes vontatójárművét, motorvonatát fel kell szerelni az úgynevezett mozdonyfedélzeti berendezéssel (MFB). Ezek beszerzésére a vasúttársaság két közbeszerzési eljárást is kiírt, s mindkettőt a Prolan Zrt. nyerte meg. A magyar vasút 728 dízelüzemű vasúti járművét – mozdonyát, motorvonatát – 1,3 milliárd forintért már fel is szerelték a műholdas helyzet-meghatározó egységgel (GPS), a mobil adattovábbításra alkalmas billentyűzettel, illetve az üzenetek megjelenítésére alkalmas képernyővel rendelkező fedélzeti berendezéssel. Az 520 villamos üzemű jármű - mozdony, motorvonat -, illetve a 165 vezérlőkocsi felszerelése ugyanakkor a Vonatinfó teljes költségéből egymilliárd forintot emészt fel. A szállító eddig 120 mozdonyon végzett az MFB beüzemelésével.

A tervek szerint pályaudvarokon, vasútállomásokon elhelyezett utastájékoztató táblák is a Vonatinfó adatait közlik. Így a vonatok várható érkezési idejét – a repülőterekhez hasonlóan – a vasút folyamatosan pontosíthatja. A vonatok érkezése előtt néhány perccel az állomásokon és a Vonatinfó internetes oldalán még az is látható lesz, hogy a szerelvények melyik vágányra állnak be.

MÁV

A mozdonyfedélzeti berendezések (MFB) egyfajta „kis testvérként” is működnek: percenként küldik a MÁV adatbázisába vonatuk adatait, köztük a mozdonyvezető nevét, a járat esetleges késését vagy az indulási és érkezési állomás kódját. Jelentéseikben azonban ennél kényesebb adatok is helyet kapnak, így például az MFB jelenti a vonat sebességét, vagy az úgynevezett tolatás/menetátkapcsoló állapotát is. A folyamatos informatikai ellenőrzés mellett a mozdonyvezetőket akár naponta felelősségre lehet vonni az ilyen szabálytalanságokért.

Az MFB ellenőrzi a mozdonyok fogyasztását is, vagyis a dízelmozdonyoknál a rendszer segítséget jelenthet az üzemanyaglopások visszaszorításában. Az MFB ugyanis programja szerint automatikusan riasztást küld a központi adatbázisnak, ha dízelmozdonyán hirtelen megnő az üzemanyag-fogyasztás.

Ezzel együtt a mozdonyvezetők életét is megkönnyítheti: használatával közvetlenül küldhetnek üzeneteket. Jelenthetik például, ha mozdonyuk, esetleg a vasúti pálya meghibásodott, vagy ha rendkívüli okból meg kellett állniuk. De a már működő rendszer bebizonyította, hogy segélykérésre is alkalmas: hívott már mentőt sérült utashoz a fedélzeti berendezéssel mozdonyvezető, és előfordult, hogy a vasutas saját rosszullétét jelezte az új eszközzel.

Azóta történt

Előzmények