El a kezekkel az internettől!

Meglehetős visszhangot váltott ki az a múlt heti hír, hogy az egyre súlytalanabbá váló Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) egy kormányközi munkacsoportot hozott létre, melynek célja, hogy segítse egy közös szabályozás kidolgozását az internettel kapcsolatban.

A munkacsoport felállításának egyik indoka, hogy kiterjesszék és bővítsék az egyébként jogkörök nélküli, az ENSZ által szponzorált kirakatintézmény, az Internet Governance Forum (IGF) működési területét, amelynek eredeti célja az, hogy ajánlásokat dolgozzon ki az internetes konfliktusok kapcsán a nemzeti kormányok számára. Nem elhanyagollható körülmény az sem, hogy az IGF mandátuma hamarosan lejár, így az eseményeket kajánul figyelők úgy értelmezték a döntést, hogy „újabb munkát kell adni” az apparátus tagjainak.

A szándéknyilatkozat szerint az új testület már nem foglalkozna a civil és az ipari szférával, kizárólag a kormányzati szempontokat mérlegelnék, és e tevékenység célja, hogy a kormányzatok egyszerűbben ellenőrizhessék digitális hálózatokat, és ezt összhangoltan, globális méretekben azonos elvek alapján tegyék.

A Wikileaks-botrány utáni hangulatban megtartott keddi találkozón elhangzottak sokak ellenérzését kiváltották, és a nagy iparági szereplők közül a Google reagált legélesebben, amikor kijelentették, hogy az ilyen típusú állami kontroll ellentétes a nyitott internet szellemiségével, mely azért nyitott, mert semmiféle csoport, sem gazdasági, sem politikai nem gyakorol fölötte ellenőrzést – a kontroll az innováció halálát jelentené, áll a Google közleményében, akik arra is felhívják a figyelmet, hogy több rangos internetes kereskedelmi és civil szervezet többször elítélte már az ilyen központosító törekvéseket. A cég részéről Vint Cerf, a Google „internet evangelistája” külön kitért arra, hogy a vállalat is aláírt egy petíciót, mely a kezdeményezés visszavonására szólítja fel a résztvevőket.

Azóta történt

Előzmények