Kvantumalgoritmusokat kér az Intel a fejlesztőktől

Kvantumszámítógépre dolgozó szoftverfejlesztőknek adott ki SDK-t az Intel, és kvantumalgoritmusokat kér tőlük.

Az Intel a napokban adta ki a Quantum SDK-t, amely lehetővé teszi a szoftverfejlesztők számára, hogy kvantumalgoritmusokat írjanak, amelyek idővel majd az Intel által építeni próbált kvantumszámítógépeken futhatnak.

Az Intel ilyen algoritmusok fejlesztését kéri most a fejlesztőktől – de egyelőre mindent szimulált környezetben futtatnak. A fejlesztők a C++ nyelvet használhatják a kvantumalgoritmusok megalkotásához, így hozzáférhetőbb a rendszer azok számára, akik nem járatosak a kvantumszámítógépek világában.

Az Intel szerint a fejlesztők ezzel az SDK-val felkészülhetnek a széles körben és kereskedelmileg is elérhetővé váló kvantumszámítógépes jövőre, és egy megfelelő közösséggel az alkalmazásfejlesztés is felgyorsul.

Ezen a piacon elképesztően sok cég fejleszt egyébként, többek között az IBM és a Google is. Elméletben ezek a gépek messze lekörözik a hagyományos megoldások számítási teljesítményét, de eddig egyik fél sem állt elő a világot megváltó megoldással. Az Intel szerint amíg ez megtörténik, fontos ezeken az algoritmusokon dolgozni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények