Megtalálta új helyét Pat Gelsinger, az Intel korábbi vezérigazgatója. Ezentúl a Gloo nevű, Coloradóban működő tech céget vezeti ügyvezető elnökként és technológiai igazgatóként.
A vállalat technológiai eszközöket szolgáltat keresztény templomoknak és más vallási csoportoknak. A cégen belül Gelsinger az AI-eszközök fejlesztését segíti majd, kiemelten a virtuális asszisztenseket és chatbotokat.
Gelsinger ezelőtt az Intel és a Broadcom tulajdonában lévő VMware vezérigazgatója volt. Az Inteltől tavaly távozott, miután összetűzésbe került az igazgatótanáccsal a cég egyenesbe állítását célzó tervei miatt.
Az Inteltől való távozása óta ez lesz az első aktív munkája Gelsingernek, aki egyébként keresztény volt mindig is, és dolgozott is a területen, sőt, a Gloo igazgatótanácsában is benne van 2018 óta.
A 2013-ban létrehozott Gloo AI-fronton törne előre, biztonságos keresést nyújtó chatbotokkal és vallási válaszokkal.
Gelsinger szerint a technológia képes összekapcsolni, felemelni és megváltoztatni életeket – de csak egy jól építik meg.