Hirdetés

Magyar sikerek az eddigi legnagyobb innovációs világfórumon

A budapesti székhelyű feltalálói világszövetség (IFIA), melynek elnöke Vedres András, megalakításának 40. évfordulója alkalmából Kínában október 16–19. között rendezett egy nagyszabású innovációs eseményt, egy nemzetközi találmányi kiállítást, konferenciát a jövőről, valamint megtartották a szervezet jubileumi közgyűlését is.

Az innovációs bemutatón Kínából 2500 műszaki újdonság szerepelt, emellett a negyven országból érkezett feltalálók összesen több mint 700 találmányt mutattak be. A Magyar Feltalálók Egyesületének harmincfős delegációja 61 mostanában megvalósított műszaki alkotást állított ki, s a nemzetközi zsűri, melynek elnöke Drajkó László, a Microsoft Hungary vezetője volt, 7 arany, 16 ezüst és 15 bronzérmet ítélt meg a magyar feltalálóknak.

A kiállításhoz kapcsoltan itt zajlott a számítógépes találmányok világbajnokságának döntője, melynek hét magyar résztvevője volt. Ebben az új kategóriában az első világbajnok Vang Jung-min kínai professzor lett, aki egy olyan speciális egeret alkotott, melyben egy mikroszámítógép van, s ennek segítségével a kínai írásjegyeket megérti a közönséges számítógép, vagyis egyszerűsödik a kínai írás és a nyelv fordítása.

A magyar versenyzők közül aranyérmet szerzett az Öko-lakópark számítógépes rendszere, valamint Maruzsi László leshelyzetjelzője, amelynek műszaki berendezéseit most alakítják ki Budapest egyik labdarúgó stadionjában.

Az esemény után felavatták Sanghaj egyik nagy múltú főiskoláján a világszervezet első ifjúsági innovációs bázisát.

Előzmények