Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját – közölte tegnap délután az EP sajtószolgálata.
Hirdetés
A Digitális Unió kiteljesítését szolgáló, az EP képviselők által 582 szavazattal 98 ellenében 9 tartózkodással elfogadott kezdeményezés célja, hogy a közterületeken és közintézményekben mindenki ingyenesen, jó minőségű internethez férjen hozzá.
Az EU külön alappal támogatja, hogy 2020-ig mintegy hatezer, eddig ingyenes Wi-Fi-vel le nem fedett településen építsenek ki hotspotokat a közösségi élet helyszínein. Az EU az infrastruktúra kialakítását támogatja.
Főként a közintézmények és fenntartóik pályázhatnak majd a támogatásra, hogy a települések főterein, parkjaiban, múzeumaiban, könyvtáraiban, vasútállomásain, kórházaiban elérhető legyen a nagysebességű és ingyenes Wi-FI. Az erre elkülönített összeg jelenleg 120 millió euró.
Az Európai Parlament jóváhagyása által már 2018 elején megnyílhat a pályázatok benyújtásának lehetősége. A résztvevőknek vállalniuk kell, hogy legalább három évig állják a működtetés költségét, könnyen hozzáférhető, ingyenes és biztonságos hálózatot üzemeltetnek, továbbá a személyes adatokat nem használják kereskedelmi célokra. Ha egy településen, vagy régióban már létezik hasonló szolgáltatás, akkor nem lehet további támogatást igényelni.