Hirdetés

Ingyen iPod az egyetemi hallgatóknak

Hirdetés

A doveri South Kent College 25 000 fontot költött arra, hogy 250 hallgatójának iPod nanót vásároljon, abban reménykedve, hogy a diákok zenehallgatás helyett elmulasztott óráikat pótolják velük. Josh Coleman, az iskola vezető munkatársa elmondta, hogy a tanulás új útját jelentő példát az Egyesült Államok és Ausztrália hasonló kezdeményezéseitől vették (az egyetem egyébként kurzusokat is tart arról, hogy az új hordozható digitális eszközöknek a zenehallgatáson kívül milyen egyéb, eddig még nem feltárt hasznosítási lehetőségei lehetnek). A kezdeményezésről hallva a Campaign for Real Education nevű érdekcsoport – mely elsősorban a tradicionális oktatási módszerek alkalmazását szorgalmazza – annak a véleményének adott hangot, hogy ez a módszer opportunista, s valójában leértékeli az oktatást. Szóvivőjük, Nick Seaton véleménye szerint a fiataloknak a tudást az órák látogatásával kell megszerezniük, hogy a befektetett fáradságos munka hozza meg majd a maga gyümölcseit. Ezt az új technológiát legfeljebb úgy érdemes alkalmazni, hogy az iskolák tartsanak két vagy három iPodot, amelyet szükség esetén ki tudnak kölcsönözni a diákoknak. Seaton szerint a South Kent College módszere egyszerűen csak az adófizetők pénzének elherdálása.

Josh Coleman a támadásra reagálva elmondta, hogy a jövő hónapban kiosztandó mp3-as lejátszókat csak azok a hallgatók kapják meg, akik kijelölt feladataikat elvégezték, s rendszeresen látogatták az órákat. A pénzpazarlás vádjára azt válaszolta, hogy az egyelőre kísérleti fázisban működő módszerre az intézmény megtakarításaiból teremtettek elő pénzt. Az új szolgáltatás, melynek keretében a következő évtől kezdve az összes kurzus anyagát letölthetővé tennék, a tanári kar körében egyértelműen pozitív visszajelzéseket kapott. Az iskola vezetője úgy vélekedik, hogy egy ilyen új technológiát alkalmazó szolgáltatás kiszolgálhatja a hallgatók igényeit, s ha náluk ilyenhez jutnak hozzá, akkor a befektetett költségek – a szolgáltatás vonzerejénél fogva – a hallgatók létszámának növekedésével megtérülnek, s egyáltalán nem tart attól, hogy az órák látogatottsága csökkenne.

A zenelejátszókat tanítási segédeszközként már használják egy ideje az egyesült államokbeli Milledgeville egyetemén, s az ottani tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanítási folyamatba hasznosan és zökkenőmentesen lehetett integrálni az új technológiát.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények