Ingyen internet ajándékba a Pannontól

Hirdetés

Ahogy az minimálisan elvárható.

A Pannon 25 civil szervezetnek adományozott hordozható számítógépet és havi 10 GB letöltésig ingyenes internetszolgáltatást egy éven keresztül. A cég mindezt reklámkampánya részeként tálalta („a várakozáson felül sikeres Mobil Internet szolgáltatása elindítása kapcsán” – mondja a sajtóközlemény), de akárhogy is, a civil szervezetek mindenképpen jól járnak.

Dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója a mai átadáson elmondta, hogy: „A Pannon vezető mobilszélessáv-szolgáltatóként és a társadalmi felelősségvállalás elkötelezettjeként egyaránt fontosnak tartja a hátrányos helyzetű régiók és civil szervezetek támogatását. A mobilinternet segítségével a világhálót olyan helyekre is eljuttatja, ahol eddig nem volt lehetséges annak használata, a hordozhatósággal pedig az úton lévők folyamatos munkavégzését teszi lehetővé.”



A támogatás célja, hogy a Pannon szociális munkások, egészségügyi és környezetvédelmi dolgozók munkáját tegye ezentúl egyszerűbbé, hisz ők országszerte több száz emberen segítenek. A szerencsés szervezetek listája a Pannon honlapján olvasható.

Azóta történt

Előzmények