Ilyen Fekete Pénteket még nem tartott az Edigital

Ideiglenes webshopot nyitnak, másfél milliárd forint értékben akcióznak. Azt ígérik, idén nem lesznek online sorok a kasszánál, és időben szállítanak.

Az akciófüggők már vágják a centit, most pénteken ugyanis hivatalosan is elindul a karácsonyi szezon, azaz számos üzlet tart Fekete Pénteket. A legnagyobb várakozás jellemzően az eMAG és az Extreme Digital akcióit övezi hazánkban. Utóbbi ezen a héten, másfél milliárd forint értékű kedvezményt ígér, összesen 1100 különböző termék akciói révén, ez 50-70 százalékos megtakarítást jelent bizonyos esetekben, az eMAG amerikai mintára egy héttel később viszi le az árakat 24 órára.

Az Edigital az elmúlt években is nagyon készült az alkalomra, ennek ellenére mindig volt egy gyenge láncszem, ami megakasztotta a folyamatot. Ebben az évben felhőből működtetett webáruház-platformra épített ideiglenes áruházzal várja majd a látogatókat a cég, melyen 60 millió felhasználó kiszolgálását teszi lehetővé a keretszerződés. Tanulva az előző évek tapasztalataiból, idén ezen a felületen zajlik majd a termékek lefoglalása és megrendelése is, így most nem fordulhat elő, hogy látszólag problémamentes az oldal, csak a "kosarazás" akadozik.

Az időszakos webshopra a meglévő Edigital fiókokkal léphetnek be a felhasználók, a cég azt javasolja, akinek még nincs, már szerdán, vagy csütörtökön regisztráljon, hogy ezzel is megkönnyítse a vásárlást magának.

Szintén a korábbi évek tapasztalata alapján döntött úgy az Edigital, hogy a normál üzemben 1-2 napos kiszállítási határidőt eleve két héten belülre ütemezik csak. Ezzel kapcsolatban fontos, hogy csomagautomatát nem, személyes átvételt vagy házhozszállítást lehet választani.

Egy érdekes trend is megfigyelhető az akciókkal kapcsolatban: a magyar vásárlók hajlamosak inkább a drágább terméket megvásárolni, ha arra nagyobb mértékű kedvezményt kapnak, tehát hiába tervezték a 150 ezres modellt kosárba tenni 130 ezerért, ha közben 180 ezerért hozzájuthatnak egy eredetileg 280 ezerért árult termékhez.

Azóta történt

Előzmények