Pörög a tabletek piaca

Kindle Fire
Erősen kezdett a Kindle Fire

Noha a harmadik negyedévben a vártnál valamivel kevesebb tablet fogyott világszerte, az azóta megjelent, diszkontáron kínált új modellek miatt az év végén erős hajrát vár az IDC. Ezt számításba véve a piackutató a korábban prognosztizált 62,5 millióról 63,3 millió darabra emelte a 2011-re várható forgalmi várakozását.

Hirdetés

A szeptember 30-án zárult harmadik negyedévben 18,1 millió táblagép fogyott, 264,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és 23,9 százalékkal több, mint a megelőző trimeszterben. Az IDC korábban optimistábban látta a termékkör potenciálját, és 19,2 milliós forgalmat jelzett előre erre az időszakra.

A piacvezető gyártó változatlanul az Apple, amely 11,1 millió iPadet adott a harmadik negyedévben: ez 61,5 százalékos részesedésnek felel meg. A dobogó második fokán a Samsung áll 5,6 százalékos részesedéssel, majd a TouchPad-készletek nyomott árú kiárusításának köszönhetően a HP következik. A HP közel egymillió (egészen pontosan 903 354) gépet adott el a negyedévben, mely a vállalat tabletpiaci villámkarrierjében egyelőre az utolsó is volt. A negyedik a Nook Colorral versenyző Barnes & Noble (4,5%), az ötödik pedig az Asus volt (4%).

Az IDC azt várja, hogy a negyedik negyedévben erősödni fog a Google Android, főként az olcsón árult Kindle Fire sikerének köszönhetően. A zöld robotos operációs rendszer részesedése a jelenlegi 32,4 százalékról várhatóan 40,3 százalékra nő, miközben az iOS-é 61,5 százalékról 59 százalékra, a webOS-é 5 százalékról 0 százalékra, a BlackBerry Tablet OS-é pedig 1,1 százalékról 0,7 százalékra csökken majd. Amint az előrejelzésből kitűnik: az IDC nem jósol nagy jövőt a nyílt forrásúvá lett webOS platformnak e termékkörben.

A piackutató a hagyományos e-könyv-olvasók piacát is vizsgálta: ez elektronikus papírt használó modellek forgalma éves összehasonlításban 166 százalékkal, 6,5 millió darabra nőtt a harmadik negyedévben.

Azóta történt

  • Tavaly a tablet volt a menő

    A táblagépet a notebookokkal egy kalapba soroló piackutató szerint rövid távon e termékek lesznek a növekedés motorjai.

  • Belassult a PC-piac

    A tavalyi év utolsó negyedéve nem volt sikertörténet, a nagy vesztes az Acer és a HP volt.

Előzmények