Hirdetés

Az IBM nem menekülhet a Suntól

Újabb információkhoz jutott az IBM és Sun egyesülését előkészítő egyeztetésekről a küszöbön álló ügylet hírét két hete kiszivárogtató Wall Street Journal. A gazdasági lap informátorai szerint az akvizíciós tárgyalások hamarosan lezárulnak.

Hirdetés

A jelenlegi állás szerint az IBM – melynek jogászai már napok, de az is lehet, hogy hetek óta tanulmányozzák a felvásárlásra kiszemelt vállalat szerződéseit és pénzügyi jelentéseit – a korábban megajánlott összegnél valamivel, nagyjából 1 dollárral kevesebbet adna a Sun részvényeinek darabjáért, ami az ügylet értékét körülbelül 750 millió dollárral, 7 milliárd dollárra csökkentené. Cserébe a Sun elvárja, hogy a versenyhatóságok várható kifogásai ellenére is vigye keresztül az akvizíciót.

Szakértők szerint két versenyügyi aggály merülhet fel: egyrészt az egyesített vállalat domináns, 65 százalékos piaci részesedéssel rendelkezne a csúcskategóriás Unix-szerverek piacán, másrészt a nagyvállalati szalagos tárolóegységek szegmensében 100 százalékos monopóliummá válna. Utóbbi elkerülhető lenne az egyikük szalagos üzletágának leválasztásával vagy eladásával – mondják elemzők. Az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy áldozatokkal jár majd a versenyhivatalok áldásának megszerzése, és a Sunnak – úgy tűnik – most az a legfontosabb, hogy biztosítsa: ezek ellenére sem lép majd vissza az IBM. Más kérő ugyanis nincs.

A lap belsős forrásai szerint az ügyletet hamarosan bejelentik, de még mindig előfordulhat, hogy a tárgyalások zátonyra futnak. A két vállalat természetesen továbbra sem kommentálta az értesüléseket.

Azóta történt

  • Elmarad az IBM-Sun házasság?

    A legújabb hírek szerint az IBM visszavonta az ajánlatát. De még nincs minden veszve.

  • Az IBM-nek nem kell a Sun

    Tovább spekulál a sajtó a felvásárlásról. A legfrissebb hír az, hogy az IBM visszalépett.

  • Az Oracle veszi meg a Sunt!

    A vételár összességében a 7,4 milliárd amerikai dollárt is meghaladhatja. A Sun részvényei szárnyalnak a hírre.

  • 1911. április 5.

    Az iowai Estherville-ben megszületett Cuthbert Hurd, a számítástechnika egyik úttörője. A matematikus végzettségű Hurd 1949-ben csatlakozott az IBM-hez az alkalmazott tudományok részleg vezetőjeként. Komoly része volt abban, hogy a cég kifejlesztette első általános célú számítógépét, a későbbiekben pedig vállalkozó szelleme nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az IBM a világ egyik vezető IT-vállalata lett.

Előzmények