Hirdetés

Ipar 4.0, mesterséges intelligencia és IoT

Az IBM kutatása szerint ezek a trendek alakítják át az üzlet jövőjét, és mind több vállalat érdeklődik az új megoldások iránt.

Az új versenytárs már egy másik iparágból jön – ezt állítja az IBM új tanulmánya, amely a legfrissebb technológiai innovációk hatását vizsgálja az iparban és az üzleti életben. A globális felmérésben megkérdezett gyártó cégek vezetőinek 63 százaléka szerint vállalataiknak már nemcsak a saját iparágukban versenyző konkurenciával kell szembenézniük. Úgy vélik, a következő nagy kihívó egy új és ismeretlen szektorból érkezik majd, és komoly hatást gyakorol a megszokott üzletmenetre. A megkérdezettek 57 százaléka állítja ezzel összefüggésben, hogy eltűnőben vannak a határok a különböző iparágak között, 51 százalékuk szerint pedig a hagyományos értékláncok felbomlanak, hogy helyüket új, diszruptív technológiai folyamatok vegyék át.

B2B helyett E2E

A hagyományos ipar képét átformáló átalakulást az egyre szélesebb körben alkalmazott Internet of Things (IoT) rendszerek, a robotika, a 3D nyomatatás és a mesterséges intelligenciát használó kognitív számítástechnika ösztönzik. A megkérdezett ipari vállalatok háromnegyede úgy nyilatkozott, az IoT egyike azoknak a digitális technológiáknak, amelyek üzleti stratégiájukban fontos szerepet játszhatnak. 73 százalékban a digitális gyártási folyamatokat, 70 százalékban a felhő megoldásokat, 68 százalékban a kognitív számítástechnikát emelték ki a válaszadók.

Hirdetés

Mindezek az ipar 4.0 világának technológiái, amelyben nemcsak a gyártás és fejlesztés módszerei változnak meg, hanem a piaccal, a fogyasztókkal, ügyfelekkel való kapcsolat logikája is. A fogyasztó egyre közelebb kerül a gyártóhoz, hiszen a vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a személyre szabott felhasználói élményre, és mind többet invesztálnak a vevők véleményének, szokásainak feltárásába. Az eddig megszokott B2B, azaz Business-to-Business megközelítés helyett egyre inkább az E2E, azaz az Everyone-to-Everyone logikája mozgatja az üzleti döntéseket. Az E2E üzleti környezetben a gyártók, beszállítók, partnerek és vevők egyaránt fontos szerepet kapnak az új termékek fejlesztésben és piacra vezetésében.

Nem a termék, az élmény a fontos

Ez a személet a cégek marketinglátásmódját is megváltoztatja. Az IBM egy másik felmérésében arról kérdezték a cégvezetőket, hogyan változtak a fogyasztói elvárások saját szektorukban, és miként reagál erre a vállalat. A vezetők több mint fele szerint fogyasztóik egyre inkább a termék által nyújtott élményre, semmint magára a termékre fókuszálnak. A cégek csaknem háromnegyede már nem a hagyományos fogyasztói szegmentáció logikája szerint tervez, inkább igyekeznek individuumként tekinteni vásárlóikra, és minél alaposabban megismerni szokásaikat, vágyaikat. E cégek száma két év alatt 29 százalékkal nőtt. 84 százalékuk kész új digitális technológiákat alkalmazni, hogy kapcsolatát szorosabbra fűzze ügyfeleivel és fogyasztóival.

Adatból jósolni a jövőt

A fogyasztói szokások feltárására, csakúgy, mint a piaci trendek és lehetőségek feltérképezésére a cégek egyre fejletettebb analitikai eszközöket használnak. Az IBM 7 éve folyamatosan vizsgálja a vállalatok felkészültségét a Big Data, azaz a nagy adat hasznosítására. Míg 2010-ben a közép- és nagyvállalati vezetők többsége még csak ismerkedett az analitika lehetőségeivel, és a cégek elsősorban leíró, deskriptív adatelemzésekre támaszkodtak, 2012-ben nagyobb részük már prediktív, azaz a jövőre vonatkozó valószínűségekkel kalkuláló, trendeket előrevetítő megoldásokat használt. Az IBM idei felmérése szerint a vállalatok 74 százaléka 2016-ban szintet lépett, és legalább egy preskriptív analitikai megoldást is bevett az eszköztárába. Ezek a rendszerek, az előző két módszerre támaszkodva, már javaslatot is tesznek, mi legyen a vállalat következő lépése, és hogyan tervezze meg a menedzsment a cég közép- vagy hosszú távú stratégiáját.

Kognitív: segít a mesterséges intelligencia

A fejlődés következő lépcsőfoka a kognitív technológia használata, amely egyelőre csak a legprogresszívebben gondolkodó vállalatokra jellemző. E megoldások hátterében mindig valamilyen mesterséges intelligencia tudása áll, amely nemcsak az emberi beszédet képes felismerni, adatként feldolgozni és értelmezni, de képből, videókból is tud információt nyerni. A Watson, az IBM kognitív rendszere hatalmas, strukturálatlan adathalmazokban is megtalálja az összefüggéseket, megérti azokat, hipotéziseket állít fel, majd azt is megindokolja, hogy miért éppen azt a javaslatot tette. Mindeközben tanul és egyre okosabbá válik.

Bár a felmérésben vizsgált cégek 75 százaléka már rendelkezik olyan adatelemzési képességekkel, amelyre teljes kognitív rendszerek építhetők, egyelőre csak 4 százalékuk használ ilyet. Ezen innovatív vállalatok és szervezetek közül azonban egyre többet találunk a kelet- és délkelet-európai régióban. Nem véletlen, hogy az IBM a kognitív technológia jövőjének szentelt, IBM Watson SEE Summit elnevezésű nemzetközi konferenciáját a horvátországi Opatijaba hozza el szeptemberben. A konferencia programja az ipartól az üzleten át az egészségügyig és az adatbiztonságig számtalan területet és szektort átfog. A rendezvény egyik sztárvendége Bruce Schneier, a IBM világhírű kutatója, a titkosítás szakértője és a Data and Goliath bestseller szerzője lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények