2017. július 24., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Tech rovat

Az IBM az EU-val és európai egyetemekkel együtt dolgozik egy új cloudon

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A trend továbbra is erős: most a világ egyik legnagyobb IT-cége szervezett meg egy nemzetközi együttműködést a népszerűsítésére.

Az IBM tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy együttműködési szerződést kötött az Európai Unióval, illetve néhány egyetemi, akadémiai kutatóintézettel, s a közös munka célja, hogy egy olyan kutatói konzorciumot hozzanak létre, melyben a felhőalapú számítástechnikai megoldások (cloud computing) fejlesztése lesz fókuszban.

Hirdetés

A bejelentés szerint a résztvevők arra törekednek, hogy egyrészt bemutassák, népszerűsítsék és terjesszék a felhőre épülő rendszereket, emellett az „e-szolgáltatások” ismertetésével és kipróbálási lehetőségeivel meggyőzzék az üzleti szereplőket, hogy jelentős előnyökre tehetnek szert e technológia alkalmazásával.

A kooperáció egy már létező nyílt szoftveres projektet vett a szárnyai alá, az ACSI-t (Artifact-Centric Service Interoperation), mely egy „klasszikus” cloud, arra kínál megoldásokat, hogy miképp juthat előnyökhöz egy kis- vagy közepes vállalkozás, ha nem saját maga kívánja megoldani összes informatikai problémáját, hanem egy bérelt, központi platform segítségével: „… az új számítógépes modell fejlesztése lehetővé teszi a szervezetek részére, hogy jelentős mértékben felgyorsítsák azokat a folyamatokat, melyek eddig igen időigényesek voltak” – véli az IBM. Mivel a cloud az átlagos vállalkozások számára ma még jórészt csak problémákat jelent (nem igazán ismerik, illetve idegenkednek a szervezési problémák miatt), ezért az IBM azzal érvel, hogy az ő fejlesztésükre („an interoperation hub”) épülő ACSI egy olyan könnyen átlátható és kezelhető környezetet biztosít, mely mindezen gondokat megoldja: összességében azt állítják, hogy az SAAS (software as a service) modell előnyös mind a gyártó, mind az igénybe vevő számára. Ezt bizonyítani is akarják, mivel azt tervezik, hogy a vállalkozásokat meggyőzni kívánó konzorcium példákkal fogja bizonyítani, hogy ez a cloud 40 százalékos költségcsökkenést is eredményezhet.

A konzorciumban az IBM és az EU illetékes szervei mellett részt vállalt két olasz, egy brit, egy holland, egy észt, egy spanyol és egy belga egyetem, s az együttműködéstől azt várják, hogy az IBM rendszerére építve magas minőségű, nyílt forrású e-szolgáltatási rendszert hoznak létre.

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.