2018. december 10., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Webérték rovat

Neten a 20. század

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Műfajában egyedülálló, a 20. század történelmét feldolgozó portált indított egy lelkes kecskeméti csapat, ám az kérdés, hogy a kezdeti koncepció nyújt-e elegendő muníciót a jövőbeni sikerhez.

Izgalmas új portál jelent meg az új év kezdetén: lelkes, történelemszerető pedagógusok az elmúlt század történelmét feldolgozó internetes napilapot indítottak Huszadik Század – Történelem jelenidőben címmel (gondolom, szándékosan írták így a szerkesztők a grammatikailag helyes „jelen időben” változat helyett), melynek adatbázisát folyamatos napi munkával, a webfejlesztés legújabb eszközeit felhasználva töltik fel. A 200 hétre tervezett munka során 1900. január 1-jétől 1999. december 31-éig terjedő intervallumban dolgozzák fel az Országos Széchényi Könyvtárban található budapesti újságokat, lapokat, ezekből válogatnak külföldi és magyar vonatkozású híreket, tudósításokat. Jelen pillanatban 1900 januárjától 1903 májusáig készültek el a „lapszámok”.

Koncepció (1)

Egy ilyen vállalkozás lehetősége már régóta (legalábbis a web körülbelül tíz évvel ezelőtti robbanása óta) benne volt a levegőben, ám mégis csak most jött létre. Talán nem véletlenül. A hajdanvolt események, illetve hírek feldolgozása sokféle módon megtörténhet, s ha egy új médium jelenik meg, akkor kézenfekvő az ötlet, mely abból fakad, hogy a sajtóval együtt formálódó, azzal szorosan összekapcsolódó modern ember a történelmi eseményeket mint híreket kezeli, különösen a 19. század történetétől kezdve, hiszen akkortól már a források, a dokumentumok jó része is a sajtóból származik. A 18. századi mediális földindulás óta folyamatosan tapasztalható a kísértés, hogy a jelenre koncentráló napi, heti sajtó valamilyen módon, a saját, új eszközeivel úgy beszéljen el régi történeteket, mint azt a lényegi tartalmat nyújtó friss történések kapcsán megteszi.

Hirdetés

De épp ez, a jelenre koncentráló sajtó és a múltban történtek visszavonhatatlan elavulása közötti feszültség okozza azt a kibékíthetetlen ellentétet, mely miatt a régi ügyeknek (a modern mediális eszközök segítségével) jelenben zajlóként feltüntetése, „modernné írása” eleve kudarcos vállalkozás. Igaz, részsikerek tapasztalhatóak akkor, ha egy-egy olyan műfaj kialakul, mely kiküzdi magának a helyet az új médiumban. Ilyen például a „mi történt ezen a napon?”, mely mind a nyomtatott, mind az audiovizuális, mind az internetes sajtóban több-kevesebb sikerrel szerepel – bár igazából ez a műfaj is csak akkor jelent komoly tartalmat és értéket, ha az adott esemény felemlítése értelmezetten, kommentálva, a jelen viszonyok és az adott sajtótermék szemlétével áthatva történik meg.

Akad még egy másik módszer, melyet például a televízió és a rádió alkalmaz előszeretettel: a nosztalgiahullámok meglovagolása. Ám az ilyen műsorok is csak akkor nem tartalmaznak pillanatok alatt elfelejtett, az agyat és az érzékszerveket ideig-óráig fölöslegesen terhelő információzanzát, ha átgondolt és kis területre koncentráló szerkesztői elv vezeti őket – lásd például a televíziós kabarétörténeteket. A naptár alapján szerveződő műsorok nem működnének; a magyar köztévé ilyen jellegű vállalkozásai közül azok töltötték be funkciójukat, ahol a történelmi események mintegy csak apropóul szolgáltak történészeknek, politikusoknak, művészeknek stb. arra, hogy értelmezzék az eseményeket, hozzáfűzzék mai szemszögből elmondott megjegyzéseiket (még akkor is, ha esetleg résztvevői voltak a műsorban már történelmiként kezelt történéseknek).

A Huszadik Század portálja azonban egyik fent említett típusba sem tartozik, zavarba ejtő a lap mögött felsejlő elképzelés, de hogy mi is lenne ez az én olvasatomban, arra a cikk végén térek vissza. Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy ez a napilap inkább a gyerekkoromban oly nagyon kedvelt hatalmas képes albumokra emlékeztet, mint internetes újságra. De nézzük meg közelebbről.

Olyan, mint ha…

Az oldal szerkezete egy szikár news website-éra emlékeztet, az alapfunkciók – a fő rovatok, a keresési lehetőség, az interaktív menüpontok – a helyükön vannak. Nemrégiben elkészült a kibővített dátumkereső is, mely nélkül igen-igen nehéz lenne a tájékozódni. A megjelenítés, a dizájn a lap testében, vagyis a tartalmi oldalak esetében kifejezetten tetszetős, könnyű a szövegek olvasása, arányos és szép az elrendezés, a képgaléria megoldása a jól bevált formát követi, s kifejezetten ízléses. A főoldallal kapcsolatban nem lehet mindezt elmondani, számomra átlépték azt a határt, amelyen túl a nyomtatott formákra való képi emlékeztetés már fárasztó, idegen a monitorok világától – emiatt aztán különösen erős a kontraszt az oldalkeretben található reklámok s a főoldal megjelenése között. (A lap szlogenje: Latjatuc feleym szümtükhel, mik vogymuk? Isa bájt és adat vogymuk. Hm. Meglehet, sikeres lesz ez a mondat, de nekem inkább középiskolás viccnek tűnik…)

20. század

A rovatok szerkesztése, az anyagok illusztrálása majdhogynem hiba nélkül való. A korabeli szövegeket „szöveghűen” írják át, ami feltehetően azt jelenti, hogy a helyesírás bizonyos elemeit modernizálják, de az adott korra, lapra jellemző sajátosságokat meghagyják (például Kína helyett Khina); ez az ismeretterjesztő jelleggel készült kiadványoknál megszokott és jól bevált módszer. A hozzászólások között olvastam egyet, mely a forrásmegjelölést kéri számon, ez számomra is fájó hiány. Érteni vélem a szándékot: nem akarták a cím+szövegtörzs+képből álló hírtest esztétikus képét megtörni. Véleményem szerint azonban nem lenne zavaró a hírek alján egy egysoros információ: Vasárnapi Újság, 1902. május 12.; esetleg Szerző: Mikszáth Kálmán. Ezen kívül kétélű fegyver is lehet a forrásmegjelölés elhagyása. Egyrészt erősíti az online történelmi napilap saját, önálló karakterét, ám ugyanakkor el is idegeníti keletkezési helyétől a szöveget, a hír új státusza kap borzasztóan hangsúlyos szerepet, s ez könnyen épp a szerkesztők szándékai ellen való hatást érhet el: ezek a szövegek megszűnnek történeti jellegű szövegek lenni, a 21. század elején internetes lapot készítők műveivé válnak. (S azt most meg sem említem, hogy a későbbiekben a források mellőzése a jelenlegi szerzői jogi törvényt sérteni fogja...)

Roppant hasznosak a névmutató rendszerben felépülő név-, fogalom- és képtárak, nélkülözhetetlenek a mind nagyobbra duzzadó anyagban való tájékozódáshoz. A blogrovatban (erre később még a Páholy rovattal kapcsolatban visszatérek) és a fórumban a szokásos webkettes eszközökkel találkozunk, az eddigi hozzászólásokból jól látható, hogy a fejlesztők és üzemeltetők odafigyelnek olvasóikra, s ennek köszönhető az, hogy egy-két működésbeli hiányosságot, gyerekbetegséget már megszüntettek. Ami számomra furcsa volt: a web 2.0 világától (melynek használatára tudatosan törekednek a szerkesztők) kissé idegen a vélemények kettéosztása Pozitív és Negatív tartalmúakra – biztos, hogy ezt mindig el lehet dönteni?

Az némileg fájdalmasan érintett, hogy egy napjainkban születő ismeretterjesztő portál még mindig a régi szerzői jogi elképzelésekre építkezik: „A Kiadó írásos hozzájárulása nélkül tilos a portál tartalmának vagy egy részének (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és újrakiadása vagy értékesítése. A portál megtekintése díjmentes, saját használatra egyes részei számítógépre lementhetők, vagy kinyomtathatók, de a portálon található adatok és információk utánközlése kizárólag a Kiadó külön írásos engedélyével lehetséges.” Egy olyan vállalkozás esetében, mely alapanyagát egy, a köz javát szolgáló állami intézményből, az Országos Széchényi Könyvtárból kapja, az ilyen megkötés jogszerű ugyan, de morálisan megkérdőjelezhető. Hiszen választhatták volna a Creative Commons konstrukcióját is, amely esetében ugyancsak tilos a hozzájárulás nélküli kereskedelmi célú felhasználás, tehát a befektetett munkát védi, ám szemléletéből adódóan a széles körű felhasználást biztosító CC sokkal inkább illik egy ismeretterjesztő vállalkozáshoz. (Még akkor is, ha egy ilyen tőkeigényes vállalkozás esetében a támogató cég elvárásainak is nyilvánvalóan meg kell felelni.)

A vállalkozó kedvű pedagógusok – napilapról lévén szó – a napi frissítés kemény munkáját választották, s eddig tartják is az ütemet: kívánom nekik, hogy ezen a „hosszú menetelésen” végig megmaradjon a kezdeti kitartás.


Koncepció (2)

A képeskönyvhöz térnék vissza. Imádtam őket, s ma is nagyon kedvelem ezt a műfajt, habár már sokkal kevesebbet forgatom őket. A Huszadik Század valóban e nyomtatott műfajhoz áll a legközelebb, hiszen egyetlen szervezőelve a kronologikusság, a kiválasztott sajtótermékekből időrendben válogatnak a szerkesztők (természetesen nem a lap bevezetőjében emlegetett sine ira et studio objektivitást sugalló elve alapján; hiszen történészi alapdogma: ilyen nem létezik) leginkább az érdekesség, a kevéssé ismertség követelményeit figyelembe véve. Az eddigi anyagot lapozgatva úgy látom, hogy kifejezetten izgalmas anyagokat találtak meg és gépeltek át.

De amíg azt az előbb emlegetett a böhöm nagy könyvet le lehet venni a polcról, lapozgathatjuk, elbambulhatunk az egyes oldalakon, addig a monitoron ezt szinte sosem tesszük, vagy ha igen, hamar elfáradunk, olvasni pedig biztos, hogy nem fogunk a képernyőn huzamosabban (dicséretes, hogy a szerkesztők vigyáznak a terjedelemre, rövidek az idézett hírek, tudósítások). Ezt a funkciót, azt hiszem, kizárhatjuk, de akkor vajon milyen célból keressem fel a Huszadik Század oldalát? Napilap, de nem friss híreket közöl, tehát az ilyen igényemet nem elégíti ki. A szövegfeldolgozás nem tudományos igényű, tehát a kutatói szempont sem jön számba. Böngészgethetek, ám az az általános tapasztalatom, hogy azok az oldalak, amelyek kulturálisan értékes információkat közölnek kaleidoszkópszerűen, hosszabb távon nem tudják lekötni a felhasználókat; egy-két alkalom, s utána unalmas lesz. Egy konkrét adatot keresek? Igen, ez talán lehetséges, de akkor valószínűleg a Google felől fogok érkezni, s esetleg megnézek még egy-két oldalt, aztán megyek tovább. Akkor hát?

20.század

Úgy vélem, minden megvan ebben az oldalban – legalábbis a lehetőség szintjén –, ami sikeres portállá teheti; ma a humán tudományok közül a történelem az, amelyet nem nehéz népszerűen művelni (s néha igen csak jövedelmező elfoglaltság lehet, számtalan példát sorolhatnánk a közelmúltból), csak a kezdeti szemléleten kellene némiképp változtatni. Végignéztem a honlapon belinkelt sajtótudósításokat, s feltűnt – természetesen a bevezető mellett –, hogy a főszerkesztő milyen határozottan elhatárolódik az aktualizálástól, a napi eseményekhez való kapcsolódástól – s ez a mai magyar viszonyok között teljességgel érthető is. Ám ez az út – módszertani tarthatatlansága és mérsékelt álszentsége mellett – egyenesen vezet az unalomhoz és az érdektelenséghez – már legalábbis, ha egy ilyen karakteres formát választottak a dokumentumfeldolgozásra.

A fiatal magyar átlagpolgár csak azért, mert a neten van, még nem lesz érdeklődőbb a történelem semmilyen feldolgozása iránt. S a jelen időhöz nem csak aktuálpolitizálással lehet hozzákötni a régi eseményeket, sőt ebben az esetben így tilos is, de valamiféle kapcsolatot a múlt és a jelen között maguknak a szerkesztőknek kell létrehozniuk. A történészi szakma e kötelezően felvállalandó értelmezői felelősségétől nem menekülhetnek meg, különben olyan lesz az anyag, mint Roxfortban Binns professzor előadásai a koboldfelkelésekről, amelyeken még a stréber Hermione is unja magát. „Alapvető dolgunknak tehát az ábrázolást tartjuk, a minősítést, morális értékítéletek alkotását teljes mértékben az olvasó jogának tekintjük” – szól a bevezető, ám ilyen sincs, a történész már a válogatásával is értelmez – tegye is meg, majd aztán én mint olvasó esetleg vitatkozom vele, ahogy azt kell.

Biztató jel, hogy a blogrovatban már jelentek meg változó színvonalú bejegyzések, a Páholy rovatban az ígéret szerint egy-egy nagyobb eseményt fognak körüljárni, s Szabó Zoltán főszerkesztő nyilatkozataiban utalt rá, hogy a közeljövőben már neves szakemberek is vállalták, hogy közreműködnek az oldalon található események kommentálásában. Ha a hangsúly az életszerűség irányába tolódik el, s (az egyébként páratlan, digitalizáció útján létrejövő) adatbázis csak az alapot adja ahhoz, hogy beszéljünk a nem is olyan régmúltról, akkor nagy jövője van az oldalnak. Ha nem, akkor csak egy – igaz, sajátos – színfolt lesz a sok közül, mert enciklopédiára vágyva én bizony maradok a böhöm nagy könyveknél.

Hirdetés

Azóta történt

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.