Hirdetés

A Hungaroton szerint nagy üzlet az iTunes

A Hungaroton idén tavasszal kezdte meg archív és már forgalomban lévő kínálatának digitalizálását. Elsőként a legrégebbi és különleges felvételek konvertálása történt meg, majd ezt követte a különösen keresett és népszerű albumok feldolgozása. Ezzel egy időben öt kontinensre kiterjedően kezdte meg a cég az értékesítést az Apple iTunes zeneáruházában a Magyarországon már digitális forgalomban lévő albumok felvételeivel.

„Nagy örömmel jelenthetem be, hogy kevesebb mint fél év után az iTunes közönsége immár több mint ezer Hungaroton-felvételt is megtalál szinte minden zenei műfajból” – mondta Hollós Máté, a Hungarton Records Kft. ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy jelenleg a klasszikus zenei felvételek adják a letöltések többségét.

Az elmúlt fél év tapasztalata alapján a Hungaroton állítja: a nemzetközi értékesítés csak az iTunes áruházban értékében már most meghaladja a magyar letöltések teljes forgalmát, illetve exponenciálisan, havonta több mint 30 százalékkal emelkedik. Az eddigi vásárlók és vásárlások 42 százaléka az Egyesült Államokból, 38 százaléka az Európai Unióból érkezik, a fennmaradó forgalomban egyenlő arányban Japán, Kanada és Ausztrália osztozik – közölte a cég.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Most az Apple következik?

    Több versenyügyi vizsgálat is indulhat az Egyesült Államokban az egyes piacain domináns szereplővé növő vállalat ellen. Célkeresztben az iTunes.

  • Beindul a legális zeneletöltés

    Szépen növekszik a digitális zeneértékesítés árbevétele, de a kiadók szerint a kalózkodás változatlanul súlyos probléma.

  • Rászoknak a svédek a zenevásárlásra?

    Tavaly, meglepetésre, javultak a zeneipar számai az országban. Átmeneti erősödés, vagy megvan a működő modell?

  • Több európai országban is elindulhat az iTunes

    Az Apple bízik az EU-n belüli jogkezelés egyszerűsítését célzó törekvések sikerében. A héten Brüsszelben akciótervet fogadott el néhány érdekelt szereplő.