A Huawei be fogja perelni az Egyesült Államok kormányát

A kínai Huawei arra készül, hogy formális pert indít az USA kormánya ellen – erről először, belső forrásokra hivatkozva a The New York Times adott hírt a hétvégén.

A történet igen szövevényes, mivel állítólag a per konkrét oka a kínai cég pénzügyi vezetője ellen indított eljárás lenne – mint az IT café is többször beszámolt róla, az USA a Kanadában amerikai kérésre letartóztatott Meng Wanzhou kiadatását kéri, akit azzal vádolnak, hogy az Irán elleni kereskedelmi embargót szegte meg különféle üzleti praktikákkal. Ugyanakkor a háttér ennél sokkal mélyebb, és a keresetben is erre hivatkoznának: az Egyesült Államok totális letámadást indított a Huawei ellen nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, mellyel nemcsak a vállalatnak okozott bosszúságot és gazdasági kárt, hanem a kínai állam is meglehetősen agresszíven reagált az inzultusokra és korlátozásokra.

A Reuters és a Times tudósításaiból annyit lehet kihüvelyezni, hogy a Huawei egy tavaly elfogadott törvénymódosításra (U.S. National Defense Authorization Act – NDAA) hivatkozva indítaná meg a pert egy texasi bíróságon (itt van a Huawei amerikai bázisa), mivel szerintük ez megkülönböztető és a törvényesség határát súrolja vagy át is lépi. Ez a törvény bővítette az állam jogköreit azokban az esetekben, ha külföldi beszállítókkal kötnének szerződéseket hazai vállalatok – Kína és a Huawei szerint a törvény kifejezetten ellenük irányul, emellett megsérti az amerikai alkotmányt, mely tiltja a tárgyalás és bizonyítás nélküli bűnössé nyilvánítást.

Az értesüléseket a Huawei nem kommentálta, de meghívták a nagy hírügynökségeket egy csütörtökön Sencsenben tartandó sajtótájékoztatóra, ahol bővebb információkkal szolgálnak majd ígéretük szerint.

Azóta történt

Előzmények