A brit kormány bejelentette a Huawei kitiltásának ütemtervét

A jövő év szeptemberétől már tilos a cég 5G eszközeit telepíteni, de a „takarításra” még hét év haladék van.

Nagy-Britanniában a kormányzatban már korábban eldöntötték, hogy – főképp amerikai nyomásra – a kínai Huawei vállalat termékeit távol tartják az ország 5G hálózataitól.

Hirdetés

Ennek a menetét pontosították tovább a mai hivatalos bejelentés szerint. Azt már néhány hónapja kihirdették, hogy 2021 januárjától a brit távközlési vállalatok már nem vásárolhatnak új 5G-s Huawei eszközöket, valamint azt is meghatározták már, hogy 2027 év végéig a szolgáltatóknak el kell távolítaniuk, ki kell cserélniük az összes Huawei terméket a hálózataikból.

Ez az akcióterv bővült most tovább, láthatóan azzal a szándékkal, hogy felgyorsítsák a függetlenedést: 2021 szeptemberétől tilos lesz a már meglévő Huawei eszközök telepítése az 5G hálózatokban (ennek megszegéséért pénzbírság szabható ki), illetve jövő év áprilisától tilos lesz kiszervezett szolgáltatásmenedzsmentet igénybe venni a kínai cégtől.

Oliver Dowden, a digitalizációért is felelős miniszter a közleményben elmondta, hogy szilárd elhatározása, hogy az ország 5G hálózataiból nemzetbiztonsági okokból száműzzék a „kockázatos szállítókat”.

A minisztérium egyébként nemrég jelentett be egy 250 millió fontból megvalósítandó diverzifikációs projektet, hogy biztonságosabbá és függetlenebbé tegyék az 5G hálózatokat. A Huawei kizárásának nyertesei az Ericsson és a Nokia, valamint a japán NEC lehetnek.

Azóta történt

Előzmények