Tömeges elbocsátások várhatóak a Hewlett-Packardnál

A HP néhány hónapja jelentette be, hogy 13,9 milliárd dollárért felvásárolják a technológiai szolgáltatások terén az egyik legnagyobbnak számító vállalatot, az Electronic Data Systemset (EDS).

Elemzők már akkor számítottak arra, hogy a két cég egyesülésének egyik következménye az lesz, hogy munkahelyek szűnnek meg, ám ennek tegnap bejelentett mértéke mégis meglepte a szakértőket. A HP ugyanis az EDS integrációjáról szóló közleményében adta hírül, hogy a következő három év során összesen 24 600 munkahelyet számolnak fel, s ez közel 8 százaléka a körülbelül 320 ezer HP-munkahelynek. (Az egyesülés előtt a HP-nek 178 ezer, az EDS-nek 142 ezer alkalmazottja volt szerte a világon.) A közlemény késő délután, a tőzsde zárása után került nyilvánosságra.

Az EDS egyébként már az akvizíció előtt is bocsátott el alkalmazottakat, ám ez a költségtakarékosság nem érte el a kívánt hatást, ezért is kezdtek tárgyalásokba a Hewlett-Packarddal. A tervezett karcsúsítások többsége az EDS-t érinti majd, s a megszüntetendő állások közel fele az Egyesült Államokban található. A racionalizálás feltehetően a szokásos menetrend szerint zajlik majd, vagyis leginkább a két cég azonos feladatokat ellátó, párhuzamos egységeit (pénzügyi, személyzeti és jogi osztályokat) érinti, s összességében évi 1,8 milliárdos megtakarítást remélnek az elbocsátások után.

Az akvizíció nyilvánvaló célja a HP helyzetének javítása abban a versenyben, melyet az IBM-mel folytatnak. Ez utóbbi cég üzleti, technológiai szolgáltatásokból származó bevétele 51,4 milliárd dollár volt 2007-ben, míg a HP és az EDS ugyanezen a téren együtt 38,8 milliárd dollárt könyvelhettek el tavaly.

Azóta történt

Előzmények