Houston, van egy kis gond: férgesek vagyunk

Hirdetés

Tegnap a NASA is megerősítette azt a hírt, mely szerint a Nemzetközi Űrállomás laptopjait olyan számítógépes vírusok fertőzték meg még júliusban, amelyeket arra specializáltak, hogy jelszavakat lopjon. Az űrkutatási hivatal szóvivője, Kelly Humphries elmondta, hogy bár nem túl gyakori az ilyen eset, ám nem most fordult elő először, hogy vírust találtak az űrállomás számítógépein.

A fertőzés nem veszélyeztette különösebben az állomás működését, mivel csak olyan laptopokat érintett, melyeket levelezésre és kisebb jelentőségű kísérletekhez használtak. Humphries beszélt arról is, hogy a hivatal néhány külsős cég segítségével vizsgálja, hogy miként kerülhetett vírus a számítógépekre, illetve hogy a jövőben milyen módszerekkel lehetséges a fertőzések elkerülése. A NASA ugyan elutasította a vírus megnevezését, ám a SpaceRef.com értesülései alapján a W32.Gammima.AG nevű féregről lehet szó, melyet először 2007 augusztusában észleltek, és amelyet elsősorban online játékok jelszavainak megszerzésére specializálták. A tény, hogy több számítógépet is érintett a fertőzés, arra utalhat, hogy az állomás belső hálózatán vagy pendrive-on keresztül terjedt szét a vírus.

Humphries azokra a kérdésekre, hogy mikor kerültek a laptopok az állomásra, illetve hogy mely ország asztronautái vitték fel magukkal őket, nem tudott válaszolni, de megjegyezte, hogy a megbízhatóbb eszközöket általában az Egyesült Államok vagy Oroszország szerzi be. A szóvivő elmondta, hogy az űrállomás közvetlenül nem kapcsolódik ugyan az internetre, de a műholdaknál is használt Ku-band megoldás segítségével közvetve lehetséges az adatok, élőképek és levelek továbbítása a megfelelő biztonsági szűrések után.

A NASA munkatársa arra a kérdésre, hogy a fertőzött laptopok össze vannak-e kötve az állomás kritikus feladatait ellátó számítógépekkel, nem tudott válaszolni, de hozzátette, hogy ha ismerné is a választ, biztonsági okokból akkor sem felelne a kérdésre.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények