Horvátországban a jövőben felelősségre vonhatók a kommentelők

A korábbi szigorúbb tervezet nem ment át, így az Európában már jól ismert gyakorlat lesz előírás.

A horvát parlament pénteken elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a kommentelőket a gyalázkodó hozzászólások miatt – közölte a Nova TV kereskedelmi hírcsatorna.

A jogszabály tiltja a médiafelületeken olyan tartalmak megjelenítését, amelyek gyűlöletet keltenek, erőszakra hívnak fel, súlyosan sértik mások személyiségi jogait, valamint terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak.

A törvény egy korábbi tervezete a teljes tartalomért – beleértve a névtelen hozzászólásokat is – a médiaszolgáltatót vonta volna felelősségre, és százezer kunától egymillió kunáig (4,8-48 millió forint) terjedő pénzbírsággal büntette volna a felületükön megjelent gyalázkodó kommentekért. A törvényjavaslatot azonban számos kritika érte, többek között a Horvát Újságíró Szövetség (HND) is óvást nyújtott be ellene. Ezért át kellett dolgozni.

A most megszavazott jogszabály a hozzászólás tartalmáért annak szerzőjét teszi felelőssé. Amennyiben pedig a média tulajdonosai el akarják kerülni a büntetést, meg kell változtatniuk a kommentelés szabályait. Regisztrációhoz kell kötniük a hozzászólások lehetőségét, a felhasználókat pedig jól érthetően tájékoztatniuk kell a szabályok megsértésének következményeiről. Amennyiben a felhasználó sértő kommenteket, a bejegyzéshez fűzött gyalázkodó hozzászólásokat ír, az oldal üzemeltetőjének el kell azt távolítania, de le is tilthatja a felhasználót a további hozzászólás lehetőségétől.

Az új törvény sokkal nagyobb átláthatóságot tesz lehetővé az elektronikus médiapiacon. Annak szereplői kötelesek lesznek feltüntetni tényleges tulajdonosi hátterüket és finanszírozásuk forrását is.

Megjegyzendő, hogy Magyarországon már jó ideje hasonló szabályozás érvényes: a komment tartalmáért annak írója a felelős, de jogilag megalapozott panasz esetén a szolgáltatót is felelősség terheli ennek publikálásáért. Előzetes szűrés nem előírás, de ha jogsértő a tartalom, akkor a szolgáltatónak egy jogilag alátámasztott panaszra lépnie kell utólag.

Hirdetés

Előzmények