Hódítanak a mobilos videojátékok

A videojátékok kapcsán ma még a legtöbbeknek a Sony, a Microsoft és a Nintendo konzoljaihoz kifejlesztett programok jutnak eszébe, ám e mellett az immár hagyományos üzlet mellett egyre nagyobb teret nyernek a mobiltelefonra készült játékok – derült ki a Los Angelesben megrendezett Electronic Entertainment Expón (E3). A Yankee Group piackutató cég becslése szerint az Egyesült Államokban a mobilszolgáltatók tavaly 173 millió dollár bevételre tettek szert az ilyen játékokból, ám az összeg 2008-ra már meg fogja haladni az egymilliárd dollárt – írta a Reuters.

Hirdetés

A játékfejlesztéssel foglalkozó társaságok rá is éreztek a trendre, ennek megfelelően az E3-on olyan nagy nevek mutatták be legújabb, mobiltelefonra tervezett vagy arra átírt programjaikat, mint a Sega, a THQ és a Namco. Néhány cég, mint a francia In-Fusio vagy a japán JAMDAT Mobile, már kizárólag telefonos játékokra koncentrál. A termékek skálája az egyszerűbb ügyességi játékoktól a többszereplős – tehát az egymással telefonkapcsolatban álló emberek által játszható – akcióprogramokig terjed.

A mobilos videojátékoknak jelenleg Japánban van a legnagyobb a piacuk, ahol a felhasználók több mint egyharmada harmadik generációs, azaz nagysebességű adatforgalmat lehetővé tévő mobilkapcsolattal rendelkezik. Az ország vezető mobilszolgáltatója, az NTT DoCoMo tavaly 186 millió dollárnak megfelelő bevételt ért el a játékokból, amihez hozzájön még maga az adatátviteli díj.

Az új piaci lehetőség dacára a fejlesztőcégek nem felhőtlenül boldogok, a hagyományos videojáték-technológia alakulása ugyanis kiadásaik növekedésével jár. A Sony, a Microsoft és a Nintendo másfél éven belül egyaránt kihozza videokonzoljának legújabb változatát, s miután a masinák jobb képminőséget és nagyobb teljesítményt nyújtanak, egy-egy új játék kifejlesztésének költsége a jelenlegi mintegy 10 millióról 15-20 millió dollárra emelkedhet – nyilatkozta Doug Lowenstein, a szórakoztatási szofvereket gyártó vállalatok szövetségének elnöke. A drágulás a legnagyobb fejlesztők nyereségén is meg fog látszani, néhány kisebb cég pedig egyenesen eltűnhet a piacról.

Azóta történt

Előzmények