Hivatalos: kiszáll a mobilgyártásból az LG

Rövid, lényegre törő sajtóközleményt adott ki ma az LG: az igazgatótanács mai döntése alapján hivatalosan is becsukják a mobilos divíziót. Az egyébként nagyon nyereséges gyártó ezen a piacon aligha tudott pozitív mérleggel jelen lenni, az egyre szembetűnőbb anyagi hátrányokat pedig most egy tollvonással lehúzták az egyenletből, július 31-gyel megszűnik a divízió, és ha kifutottak a jelenlegi modellek, újak biztosan nem jönnek a helyükre.


LG Velvet [+]

A stratégiai döntés remélhetőleg nem hoz magával tömeges leépítéseket, a gyártó ugyanis a mobilos piac elengedésével párhuzamban több energiát szeretne tenni az elektromos járművek alkatrészei, a csatlakoztatott eszközök, az intelligens otthonok, a robotika, a mesterséges intelligencia, illetve a B2B-platformok fejlesztésébe és gyártásába, illetve beszállítóként továbbra is jelen maradhatnak a piacon, többek közt a kijelzőikkel. Ahogy azt külön írják is, az erősen mobilos kötődésű 6G fejlesztéséből biztosan nem szállnak ki, és az elmúlt két évtized mobilos tapasztalatait biztosan alkalmazni fogják majd a meglévő és jövőbeli termékeikkel kapcsolatban.

Az gyártó persze továbbra is nyújtani fogja a hardveres és szoftveres támogatást azoknak a felhasználóknak, akik a közelmúltban vettek LG mobilt, azt viszont nem írták meg pontosan, meddig marad meg a támogatási háttér, ez jó eséllyel egyébként is országonként fog változni. Ken Hong, az LG kommunikációs igazgatója rövidesen interjút ad nekünk a döntéssel kapcsolatban, és hamarosan érkezik egy hosszabb, visszaemlékezős anyag is a legérdekesebb LG mobilokról: van miből szemezgetni.

Azóta történt