Hitelből fejleszti a mobilnetet a Magyar Telekom

A Magyar Telekom ma Budapesten hosszú lejáratú hitelfelvételről írt alá megállapodást az Európai Befektetési Bankkal (EIB). Az 50,6 milliárdos, forintösszegű hitelt a távközlési vállalat a mobilinternet – elsősorban vidéki – infrastruktúrájának korszerűsítésére és fejlesztésére használja fel; többek között bővíti a harmadik generációs mobilhálózat lefedettségét és kapacitását. A szerződést Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató és Thilo Kusch gazdasági vezérigazgató-helyettes, illetve az EIB részéről Marta Gajecka alelnök írták alá.

A Magyar Telekom a hitelt a Deutsche Telekom Csoport finanszírozásért felelős leányvállalatán, a DT International Finance B.V.-n mint pénzügyi közvetítőn keresztül veszi fel az EIB-től. A hitel 2015 januárjában jár le és fix kamatozású – áll a vállalat közleményében.

Bóna Ákos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szakállamtitkára az esemény kapcsán elmondta, hogy a tárca azt várja a Magyar Telekom EIB-hitel felhasználásával megvalósuló beruházásaitól, hogy 2009 végéig a mobil-szélessávú lefedettség az ország területének legalább 90 százalékára kiterjed majd, ezzel az e területen élő lakosság 98 százalékának az információs társadalom szolgáltatásaihoz való hozzáférése biztosított lesz.

Azóta történt

Előzmények