Hihetetlen, de igaz: a Windows biztonságosabb a Linuxnál

Valószínűleg a Soberrel elárasztott postafiókok mellől internetező milliónyi felhasználó ezt másképp érzékeli, de a számok nem hazudnak: bizony biztonságosabbak a Windows-alapú rendszerek, mint a Unixot és Linuxot futtatók, ugyanis utóbbiakon közel háromszor annyi biztonsági résre derült fény 2005-ben, mint a Microsoft operációs rendszerében. Egészen pontosan, míg a Windows esetében 812 biztonsági hibára akadtak, addig a Unix és Linux esetében ez a szám 2328 volt. (A felderített biztonsági rések teljes listája az amerikai CERT-honlapon tekinthető meg.)

Ez az összesítés még nem tartalmazza a december 28-án felfedezett – és azóta minden idők legnagyobb publicitást kapó Windows-bugjának címét elnyert – Windows Metafájl-fenyegetést. De, ha tartalmazná is, akkor is csupán 813-ra emelkedne a Windows neve mellett díszelgő szám, miközben jól tudjuk, hogy a WMF-sérülékenység az 1990 óta megjelent összes Windows-verziót fenyegeti – ez a tény jól illusztrálja a fenti összesítés csalóka voltát.

Feltehetően a Microsoft mérnökei is csak módjával ünneplik a mostani kiváló eredményt, hiszen kommunikációban még mindig rosszul állnak: a Windowst fenyegető veszélyekből mindig is hangzatosabb szalagcímek kerekedtek, mint a Unix és Linux rendszerekkel kapcsolatosakból. Ennek oka, hogy a Microsoft operációs rendszere esetében egy apróbb hiba is sokkal nagyobb károkat tud okozni, mint a jóval kevésbé elterjedt és általában informatikailag képzettebb felhasználók által üzemeltetett Unix/Linux oprendszerekben felmerülő biztonsági rések.

Azóta történt

  • Újabb hiba a Windowsban

    A patchelt grafikusfájl-kezelő modul még nincs teljesen rendben, de az újabb bugok közel sem olyan veszélyesek.

  • Újabb lyukak a Windowsban

    A most nyilvánosságra hozott sebezhetőségek azokat érintik, akik nem a legújabb Windowsokat vagy frissítések használják.

Előzmények