Hátat fordít a Formula-1-nek a HP

A Hewlett-Packard nem fűzött különösebb kommentárt  tegnapi bejelentéséhez, amely a BMW-Williams Formula-1-es csapattal 2000 óta fennálló szponzori kapcsolatának felbontásáról szólt. "Egy gyümölcsöző megjelenési lehetőség és egy kiváló technológia partnerség volt ez, de most van itt a legjobb pillanat a HP számára, hogy kiszálljon belőle" – fogalmazott Cathy Lyons, a HP alelnöke és marketingigazgatója.

Hirdetés

A cég öt éven keresztül volt a csapat főszponzora, és a hírek szerint a 2005-ös szezon végén teljesen kivonul a BMW-Williams istálló mögül (amely egyébként jövőre már BMW sem lesz, hiszen az autógyár a Sauber csapat felvásárlásával önálló csapatot indít a 2006-os szezonban, így a patinás brit Formula-1-es istálló egyszerre veszítette el motorszállítóját és főszponzorát is).

Sir Frank Willams csapatfőnök elismerően szólt a HP-val közösen az autóversenyzés élvonalában eltöltött évekről. "A HP segítségével egy olyan professzionális it-szemléletű technológiai bázist építettünk fel, amely, úgy gondolom, ebben a tekintetben vezető a Formula-1-es csapatok között."

A HP mérnökei a 2005-ös szezonból hátralevő három futamon is a legteljesebb támogatást nyújtják a csapatnak, hogy a lehető legjobb eredményeket érjék el a brazil, a japán és a kínai nagydíjon.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények