Törvénytelen a torrentezők lekapcsolása Írországban

Habár Írországban még nem fogadtak el a francia „három dobásod van” néven ismert törvényhez hasonló szabályozást az illegális letöltések visszaszorítása érdekében, egy köztes állapotnak köszönhetően a legnagyobb szolgáltató, az Eircom tavaly megegyezett négy nagy kiadóval (EMI, Sony BMG, Warner, Universal), hogy ügyfeleiknél alkalmazzák a két figyelmeztetést, majd egyéves letiltást jelentő gyakorlatot.

Az ír kormány rábólintott erre a megállapodásra, ám az ottani adatvédelmi biztos idén júniusban, az első figyelmeztető levelek kiküldése után törvényességi vizsgálatot kezdett, melynek lezárultával a hétvégén bejelentette, hogy a „három dobásod van” típusú szankció Írországban törvénytelen, ezért nem alkalmazható. Indoklásként azt hozta fel, hogy az internetezők IP-cím alapján történő azonosítása adatvédelmi aggályokat vet fel.

A biztosi jelentés azonban csak átmeneti megkönnyebbülést hozhat az Eircom torrentező ügyfeleinek, ugyanis a kormány már évek óta törekszik egy szigorúbb, a kalózkodást büntető szabályozás bevezetésére, és az adatvédelmi biztos közleménye után be is jelentették, hogy megteremtik a lehetőségét annak, hogy az említett kiadók bírósági úton kényszerítsék ki a szolgáltatóktól, hogy blokkolják azokat az oldalakat, amelyek segítik a kalózkodást.

Ez a „három dobásod van” elvétől eltérő, az előzetes szűrést bevezető megoldás egyrészt élvezi a kormányzat támogatását, másrészt az ír bevezetést nagyban segítheti, hogy Nagy-Britanniában épp a közelmúltban született egy olyan bírósági döntés, melynek következtében elindult a szűrés fokozatos bevezetése a szolgáltatóknál, melynek első számú célja, hogy a torrentoldalakat blokkolják..

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények