2016. augusztus 29., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

Harminckét százalékos bővülés kevés?

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A befektetők többet, az elemzők kevesebbet vártak az Alibaba Group negyedéves számainál. Hát már semmi sem elég jó?

Bár a kínai gazdasági helyzet nem nevezhető éppenséggel rózsásnak, az Alibaba Group negyedéves jelentése felülmúlta az elemzői várakozásokat. Abban viszont a szakértők is egyetértenek, hogy nehezen lesz tartható az ütem, ha a helyi piac tovább lassul.

Hirdetés

A 2015-ös harmadik pénzügyi negyedév, ami decemberrel zárult több szempontból okozott meglepetéseket. A nyereség megduplázódott az egy évvel korábbi eredményhez képest, így 1,92 milliárd dollárt ért el az internetes kereskedelmi szolgáltató.

A teljes bevételi oldal szépet nőtt egyébként, 32 százalékkal 5,33 milliárd dollárt tett ki három hónap alatt, míg a FactSet becslése ennél lényegesen alacsonyabb, 5,11 milliárd dolláros volt. A karácsonyi szezonban a partnerek összesen 147 milliárd dollár értékben adtak el termékeket a cégcsoport platformjain. A befektetők ennek ellenére aggódnak, hiszen a legnagyobb bevételt jelentő belföldi értékesítés három éve folyamatosan nagyobb mértékben nőtt.


(forrás: Getty Images) [+]

Az aktív, tehát havonta legalább egyszer belépő ügyfelek száma 22 százalékkal nőtt a tavaly ilyenkor mért állapothoz képest, már eléri a 407 milliót. A trendeket jól mutatja, hogy a mobilról érkező felhasználók száma 48 százalékkal 393 millióra nőtt, míg a mobilos, táblagépes forgalom 192 százalékkal hízott.

A belföldi kiskereskedelmi partnerek eladásaiból lecsippentett jutalék 4,43 milliárd dollár, ez 35 százalékos bővülés a 2014-es harmadik negyedévhez képest, a teljes bevétel 83 százaléka a jelentés szerint. A kínai nagyker. forgalom után az Alibabánál maradó bevétel 179 millió dollár, azaz a teljes forgalom 3 százaléka. A nemzetközi kiskereskedelmi eladások után a vállalatnál maradó összeg 97 millió, a nagykereskedelemből származó bevétel pedig 221 millió dollár.

Az Alibaba vezetősége a kínai gazdasági helyzettel kapcsolatban bizakodó, ám a felhőszolgáltatásokat emelték ki, mint a hosszútávú jövő pénzügyi stabilitásának motorja: ez a negyedévben 126 millió dollárt hozott a vállalatnak (a teljes forgalom két százaléka), 126 százalékkal többet mint egy éve.

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.