Harminc év késéssel kap diplomát Bill Gates


William H. Gates

Jó néhány évvel ezelőtt Scott McNealy, a Sun Microsystems akkori vezérigazgatója azzal cikizte a Microsoft alapítóját, hogy ha az befejezte volna az egyetemi tanulmányait a Harvardon – mint ahogy ő tette –, megtanulta volna, mi az a monopólium, és így a cége elkerülhette volna a trösztellenes vizsgálatokat. „Az én hibám az volt, hogy így ő helyzeti előnybe került [az üzletben]” – lamentált akkor McNealy, aki most ismét megtapasztalhatta, hogy a sors milyen igazságtalan. Tegnap ugyanis a Harvard bejelentette, hogy Bill Gates – aki, bár sosem ült vissza az iskolapadba, időközben minden bizonnyal magától is megtanulta a monopóliumokról szóló elmulasztott leckét – tiszteletbeli diplomát kap a neves egyetemtől. Noha az erről szóló közleményből az nem derül ki, hogy milyen fokozatot adományoznak a kiugrott diáknak, alighanem – ahogy az ilyenkor szokásos – azonnal tiszteletbeli doktorrá avatják.

A diploma ünnepélyes átadására az egyetem 365. tanévzáró ünnepségén kerül sor, amelyen Gates mond beszédet. A Harvard azért kérte fel éppen most a szónoklatra a Microsoft-elnököt, mert a 30 évvel ezelőtt, 1977-ben végzett évfolyam tagjának tekinti őt, annak ellenére, hogy két évvel korábban otthagyta a campust, hogy Paul Allennel együtt megalapítsa a cégét. A Microsoft azóta a világ legnagyobb szoftvervállalata lett, Gates pedig a leggazdagabb ember a világon.

A Harvard az üzleti életben vitt meghatározó szerepe mellett Gates kiterjedt filantróp tevékenységét is méltányolja a tiszteletbeli fokozat odaítélésével. Amint az ismert, a 2000-ben alapított Bill & Melinda Gates Alapítvány a maga több mint 30 milliárd dolláros alapjával a legvagyonosabb emberbaráti szervezet a világon, amely évente több mint 1,5 milliárd dollárt oszt szét – nem mellesleg a Harvardnak is jutott az alapítvány segítségéből.

Azóta történt

Előzmények