Halmozza a díjakat a NOD32

Megszerezte ötvenedik VB100% díját az ESET NOD32 vírusirtója. A szoftver 1998 óta vesz részt a Virus Bulletin vizsgálatain, ez idő alatt különböző platformokon – többek között Windows 95, 98, XP, Vista, Netware és Linux rendszereken – szerezte meg a minősítést.

A legutóbbi, júniusi összehasonlító teszten a független víruslaboratórium szakértői vállalati környezetben vizsgálták a vírusirtók teljesítményét. A szerveren Ubuntu Linux 8.04 LTS Server, míg a kliensgépeken Windows XP SP2 futott. A teszt során a márciusban aktívan terjedő, vadon élő vírusokat engedték rá a szoftverekre. A megmérettetésen – vélhetően annak köszönhetően, hogy az Ubuntu Linux platform kevésbé elterjedt – mindössze 15 vírusirtó vett részt, és csupán nyolcnak sikerült megszereznie a VB100% díjat. Hasonlóan a korábbi tesztekhez, a legtöbb program ezúttal is a téves riasztások területén tévedett.

Az ESET NOD32 Antivirus hibátlanul vette az akadályokat. Amellett, hogy az összes vadon élő vírust detektálta, és nem produkált téves riasztást, a Symantec AntiVirus mellett egyedüliként az összes egyéb károkozót – többek közt a polimorf vírusokat, a férgeket és a botokat – is jelezte. „Az újabb elismerés visszaigazolja a NOD32 fejlesztésébe fektetett hatalmas munkát. Minden felhasználónk számára, függetlenül az alkalmazott platformtól, a lehető legnagyobb biztonságot szeretnénk biztosítani, az ESET fejlesztői folyamatosan ezen dolgoznak” – kommentálta a hírt Csiszér Béla, az ESET magyarországi képviseletét ellátó Sicontact Kft. ügyvezetője.

Azóta történt

Előzmények