Gyorsan talpra állhat az SGI

Gyorsan – már szeptember végére – kilábalhat a csődvédelemből a nagy teljesítményű számítógép- és adattároló rendszereket forgalmazó Silicon Graphics, ha a csődbíróság elfogadja a hitelezők által jóváhagyott átalakítási tervet. A tervezet értelmében a vállalat a Morgan Stanley által finanszírozott 130 millió dolláros hitel segítségével nyilvános részvénytársaságként folytatná működését, adósságállományát pedig 345 millió dollárról 70 millióra csökkentenék.

Amint arról hírt adtunk, az SGI májusban menekült csődvédelembe, miután a néhány hónappal korábban bejelentett és 250 fő elbocsátásával járó átalakítások nem hozták a várt eredményt. Az egykor a Szilícium-völgy egyik sztárjaként jegyzett vállalat – többek között a Jurassic Park és a Toy Story című filmek látványvilágáért felelős hardver szállítója – már hosszú évek óta gyengén muzsikál. Legutóbbi, harmadik üzleti negyedévében az árbevétel 108 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 159 millióról, míg a veszteség 43 millió dollár körül alakult. Összehasonlításul: az SGI fénykorában, 1997-ben 3,7 milliárd dollár éves árbevételt ért el. A céget tavaly novemberben kivezették a New York-i tőzsdéről (NYSE), miután papírjainak értéke tartósan az 1 dolláros minimum alatt mozgott.

A csődbíróság július végén dönt a most benyújtott átalakítási tervről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SGI

Azóta történt

Előzmények