Újra megbüntették a DIGI-t

A GVH közölte, hogy a DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) karácsonyra időzítve jelentette be, hogy 2020. december 21-én zárult versenyfelügyeleti eljárása megállapította, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) DIGI Mobil szolgáltatásait bevezető, 2019-ben indított „Tesztelj velünk”, illetve 2020-as „Próbáld ki” kampánya tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.

Hirdetés

A vizsgálat ugyanis feltárta, hogy bár a cég promóciós (többek között óriásplakát és televíziós) hirdetései hangsúlyosan kiemelték a korlátlan mobilinternet lehetőségét, a szerződések ezzel szemben a szolgáltatás forgalmi korlátozásának, illetve lassításának lehetőségét tartalmazták.

Szintén megtévesztőnek bizonyult, hogy a kampányok egyes reklámjai azt sugallták: az új szolgáltatás bárki számára elérhető. A konstrukciót azonban valójában csak a lefedettségi területen lakó, már DIGI/INVITEL előfizetéssel rendelkező fogyasztók, vagyis összességében egy szűkebb kör érhette el – szól az indoklás.

A távközlési cég kampányai jogsértő módon hallgatták el azt is a kezdeti időszakban, hogy a szolgáltatás keretén belül – megfelelő partneri megállapodások hiányában – még nem volt elérhető a külföldi használat (roaming) lehetősége. Ez ugyanis egy mobilszolgáltatás esetében lényeges jellemző, mely befolyásolhatja a fogyasztói döntést – írják a GVH közleményében.

A versenyhatóság 45 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért. A hivatal a bírság kiszabásakor figyelembe vette azt is, hogy a cég még a versenyfelügyeleti eljárást megelőzően, magától, szolgáltatásai bővítésével korrigálta a megtévesztéseket (elérhetővé tette a roamingot, illetve eltörölte az adatforgalmi korlátozást).

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • DIGI

Azóta történt

Előzmények