Újabb elektromos autó töltőállomásokat adtak át Budapesten

Budapest Főváros VII. kerület Önkormányzata a hat új töltőpontot két magyar céggel, az okosparkolás szakértőjeként is ismert Parkl mobilalkalmazással, valamint az első  e-carsharing szolgáltatóval, a GreenGóval közösen adta használatba a napokban. A kerületi villanyautósok  a töltőket az  Erzsébetkártya és forgalmi  bemutatásával ingyen használhatják, azok pedig, akik nem rendelkeznek erzsébetvárosi lakcím kártyával, a bevezető időszakban szintén ingyenesen vehetik igénybe az új e-töltőket, ehhez csak regisztrálniuk kell a GreenGo és a Parkl rendszerében.



[+]

Ezzel kapcsolatban Michaletzky Bálint, Budapest egyetlen e-autómegosztójának ügyvezetője elmondta, hogy a budapestiek az elmúlt években megtapasztalhatták, hogy jól és megbízhatóan működik a GreenGo  autómegosztó szolgáltatása és volt felhasználói  igény arra is, hogy a flottánkat a hétszeresére bővítsük. Hozzátette, hogy idén arra összpontosítanak, hogy egyre inkább szokássá váljon és beépüljön a budapesti közlekedők mindennapjaiba a közösségi autózás. Ennek egyik feltétele, hogy ne csak e-autók legyenek, hanem töltők is, amik mindig az ügyfeleik  rendelkezésére állnak. A töltőhálózat kiépítésében így fontos, hogy mindenki összefogjon, nagyon jó modellnek tartják, hogy egy innovatív fejlesztéshez a helyi önkormányzat  is csatlakozott.



[+]

A Parkl alkalmazáson keresztül könnyedén nyomon lehet követni, hogy jelenleg szabad-e az adott töltő. Ráadásul az egyik helyszínen, a Madách téri töltőegységnél már nem csak a töltőfoglaltságot, de az aszfaltba épített szenzornak köszönhetően magát a parkolóhely foglaltságát is lehet ellenőrizni. Ez a technológia pedig még rengeteg lehetőséget tartogat.

Hirdetés

Előzmények