Gőzerővel nyomja a HDR10+ szabványt a Samsung

A Samsung, a Panasonic és a 20th Century Fox 2017-ben jelentette be, hogy előállnak egy új HDR formátummal a HDR10+ személyében. A dél-koreai vállalat pedig igen komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy népszerűsítse a szabványt. Többek között jó pár új partneri megállapodást kötöttek, így például sikerült megállapodniuk a Rakuten nevű tartalomszolgáltatóval arról, hogy beemeljék kínálatukba a HDR10+ típusú anyagokat. A Samsungtól azt az információt kaptuk, hogy a Rakuten tévészolgáltatás Magyarországon is elérhető lesz az idei év elejétől, azaz itthon is nézhetők majd az ilyen jellegű, nagy dinamikatartományú tartalmak.


[+]

Emellett a Samsung arról is beszámolt, hogy a FÁK (Független Államok Közössége) országok, valamint Kelet-Európa egyik legnagyobb OTT/VOD (Over-the-top tartalom/Video on demand) szolgáltatója, a MEGOGO a HDR10+ minősítés utolsó lépéseiben jár, így a közeljövőben HDR10+ tartalmakat is nyújt majd, amelyek a Samsung Smart TV-ken is megtekinthetők lesznek. A Samsung a főbb chiptervezőkkel is együttműködik. A félvezető- és telekommunikációs eszközöket gyártó amerikai Qualcomm, a HDR10+ szövetség tagjaként a közelmúltban jelentette be, hogy legújabb rendszerchipje, a Snapdragon 855 HDR10+ támogatást kap. A japán tulajdonban lévő ARM, amely már korábban is sikeresen együttműködött a Samsung System LSI-vel, szintén csatlakozik a HDR10+ programhoz, tovább növelve ezzel a HDR10+ befolyását a mobilpiacon.


[+]

A dél-koreai konszern arra is felhívta a figyelmet, hogy decemberben egy új HDR10+ központ építését kezdi meg Kínában a nemzeti fogyasztói elektronika tesztelési és ellenőrzési központjával, a TIRT-tel közösen. Az új létesítménynek köszönhetően az olyan kínai televíziógyártók, mint a Hisense, a TCL és a Konka is könnyebben részt vehetnek majd a minősítési eljárásban, amely a HDR10+ ökoszisztéma terjedését segíti elő. A kínai központ az idén megnyitott koreai, japán és amerikai központokat követi a sorban.