2018. május 27., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Tech rovat

Kiugróan jól teljesített tavaly a Google autonóm autója

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Tavaly a negyedére sikerült leszorítani azon esetek számát, amikor az embernek kellett megoldania egy veszélyes helyzetet.

A kaliforniai állami közlekedésfelügyelet főképpen a járművek regisztrációjával foglalkozó testülete (Department of Motor Vehicles) a hónap elején adta a tavalyi évet áttekintő jelentését, amelyben azzal foglalkoznak, hogy az államban azok a vállalkozások, melyek már utcai teszteket folytatnak járműveikkel, hogyan haladnak, hányszor kellett biztonsági okból átvenni a sofőrnek az autó irányítását. A jelentés legnagyobb újdonsága, hogy a nemrég Waymo néven önálló vállalattá szervezett Google-fejlesztés hatalmasat javult 2016 folyamán.

Számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy az arány változott igen nagyot pozitív irányba: míg 2015-ben ezer mérföldenként 0,8 beavatkozásra volt szükség, addig 2016-ban már csak 0,2-re. Másfelől nézve: a tesztautók által egy év alatt megtett távolság 2015-höz képest ötven százalékkal nőtt (635 868 mérföld – nagyjából egymillió kilométer), a beavatkozások száma viszont 341-ről 124-re csökkent.

Waymo
[+]

Ezt az adatot természetesen büszkén mutatta be blogján Dmitri Dolgov, a Waymo főnöke, aki megírta, hogy a négyszeres javulás a befektetett hatalmas munkának, illetve annak köszönhető, hogy a tesztek városi és elővárosi forgalomban, a legkomplexebb közlekedési körülmények között zajlanak, és hatalmas mennyiségű tapasztalatot nyújtanak a mérnökök számára.

A beavatkozások többsége szoftverhiba miatt történt, de kis számban előfordultak olyan esetek, amikor „váratlan manőverek”, „észlelési zavar, ellentmondás”, illetve „hanyag, vakmerő viselkedés” – itt valószínűleg más autósok nehezen kiszámítható megmozdulásaira gondolnak – következtében kellett átvenni a géptől az irányítást.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.