Nem kis meglepetést okozott és számtalan találgatásra adott okot tegnap, hogy több hírügynökség is beszámolt róla: Eric Schmidt, a Google elnöke azt tervezi, hogy látogatást tesz Észak-Koreában.
Hirdetés
A Schmidthez közel álló névtelen források szerint az új-mexikói kormányzó, Bill Richardson által vezetett, humanitáriusnak hívott misszió keretében, szigorúan magánemberként utazna a Google-főnök a világ egyik legdiktatórikusabban vezetett államába januárban.
A világ egyik vezető, küldetésnyilatkozatában általánosságban az információszabadság mellett is kiálló vállalatának vezetője ezek szerint ellátogat egy olyan államba, mely – bár vezetője, Kim Dzsongun (김정은 ) újévi köszöntőjében is kiállt országa „ipari forradalma” mellett – drákói szigorral ellenőrzi a kommunikációs csatornákat, így az internetet is. Köztudott, hogy például az internethozzáférés is egy olyan kiváltság Észak-Koreában, melyhez igen lojálisnak kell lenni a hatalomhoz, épp ezért kevéssé valószínű, hogy Eric Schmidtet rövidtávú üzleti elképzelések motiválják utazása során. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy a legfelsőbb amerikai politikai körökkel bizalmas kapcsolatokat ápoló elnök olyan információk birtokában van, melyek valamiféle változásra, enyhülésre utalhatnak, és ekkor viszont érthető lenne, hogy a helyi diktátorral igyekszik olyan viszonyt kialakítani, amely egy későbbi kedvezőbb helyzetben forintosítható is lehet a cég számára.
Szakértők szerint az is elképzelhető, hogy a hírek alapján egyébként technológiarajongónak mutatkozó észak-koreai vezető bizonyos fajta – korlátozott – nyitást szeretne, mivel a Google ingyenes, az egész világon népszerű szolgáltatásait szeretné az országba becsábítani – persze szigorúan gyakorlati, racionális okokból, nem pedig a társadalmi nyitás jegyében.