Hirdetés

Licencdíj fizetésére köteleznék a Google-t a hírcímek után

A Google a közelmúltban minden követ igyekszik megmozgatni, hogy Németországban ne születhessék meg egy, a szolgáltatásait korlátozó törvény.

Hirdetés

A német szövetségi parlament egy olyan területen kívánja sajátos módon tisztázni a viszonyokat, ahol a Google ellen már több országban indult eljárás: a hírgyűjtő szolgáltatás, a Google News címközléséről, illetve kiemelt szövegrészleteiről van szó. Ez ellen a tartalomtulajdonosok már sok helyen tiltakoztak, mondván, hogy a Google az ő munkájukból térítés nélkül profitál. A német kiadók, főképp az Axel Springer által favorizált törvényjavaslat szerint a jövőben ezért a cégnek fizetnie kellene, a kiadók szerint ugyanis a Google szolgáltatása csökkenti a bevételeiket.

Az amerikai vállalat – a Mozilla támogatásával – újsághirdetések mellett online kampánnyal is tiltakozik a tervezet ellen. Fő érvük az, hogy ha licenckötelesek lesznek a címek és rövid szövegrészletek, akkor megszűnhetnek ezek a hírgyűjtők, és az olyan szolgáltatások nélkül, mint az ő hírkeresőjük, sokkal nehezebb lesz a felhasználók számára a releváns információk megkeresése, emellett az új szereplők is nehezebben tudnának belépni a sajtópiacra, így egy ilyen döntés versenyellenes is lenne.

Egy szakmai szervezet, az Európai Újságíróközpont (European Journalism Center – ECJ) is a Google mellé állt, és egy olyan érvet hangoztatnak, amit korábban az amerikaiak is: a hírgyűjtők nemhogy csökkentenék a látogatottságot a hírportálokon, épp ellenkezőleg, növelik azt – ráadásul a Google a hírgyűjtő oldalán nem helyez el hirdetéseket sem. Az ECJ szerint a kiadói logika alapján licencdíjat kellene szedni az újságos standoktól is, hiszen a címlapokat mindenki ingyen olvassa el, sőt bele is lapozhat az újságokba.

A német törvényhozás holnap dönthet a törvényjavaslatról.

Azóta történt

Előzmények