Az 1935-ben szabadalomként bejegyzett Monopoly, melynek célja, hogy a játékos területvásárlással és ingatlanépítéssel monopóliumot szerezzen a piacon, több mint 100 millió eladott csomaggal a világ legsikeresebb asztali társasjátékaként vonult be a történelembe. A több nyelve lefordított, tucatnyi asztali és szoftveres változatban egyaránt piacra dobott termék forgalmazója, a Hasbro játékgyár úgy döntött, saját fejlesztésű online verziót készít a mai napig óriási népszerűségnek örvendő bábus játékból Monopoly City Streets néven. A cég elképzelése szerint az új közösségi játékprogram egészen különleges monopolys élményt nyújt majd, hiszen a virtuális játékasztalon a Google Maps, illetve a nyílt forráskódú OpenStreetMap térképszoftverek adatbázisában szereplő jelentősebb utak és utcák szinte mindegyike megvásárolható lesz.
A bárki által ingyenesen hozzáférhető Monopoly City Streets a mai napon, vagyis szeptember 9-én startol el, egyelőre ismeretlen időpontban. A regisztrálni szándékozóknak nem kell mást tenniük majd, mint megvásárolniuk a kiszemelt utcát a program üdvözlőlapján keresztül, beírni felhasználónevüket és szimplán megkezdeniük a játékot. Minden leendő ingatlanmágnás kezdőtőkéje 3 millió játékdollár lesz, bevételre – hasonlóan a klasszikus Monopolyhoz – bérleti díjak beszedésével tehet szert. Később lehetősége nyílik az általa birtokolt terület eladására és új utcák vásárlására is, de természetesen értékes ingatlanokat is felhúzhat saját birtokain. Dobókockával vagy bábukkal úgy tűnik, nem fogunk találkozni, de a játékosok időnként szerencsekártyákat húznak majd, melyek segítségével változatos módon indíthatnak támadást a konkurencia ellen.
A játékra éhes felhasználók folyamatosan látogassák a Monopoly City Streets honlapját, a móka bármelyik percben indulhat. Jelen cikk írásakor az oldal egyébként többször is elérhetetlen volt, nyilván az óriási érdeklődés miatt.
Hirdetés
Indul a világ legnagyobb Monopoly játéka a Google Mapsen
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Innováció a konzolos videojátékok háza táján
Az interneten keresztül boronálja össze a számítógépet és a konzolt egy amerikai cég.
Tech 15
-
Elindul a Google Ad Exchange – DoubleClick reloaded
Az online grafikus hirdetések piacának meghódítása a cég következő célja, s minden esélyük megvan arra, hogy ez sikerüljön is.
Mérleg 19
-
Elindult a Google Maps magyar változata
A kibővített tartalommal érkező új szolgáltatás elsősorban az üzleti szférát veszi célba, de természetesen komoly segítséget jelenthet az átlagfelhasználónak is.
Közösségi média 12
-
Ha bejön a Google Wave, elfelejthetjük a hagyományos e-mailt
Ma délután indul a Google hatalmas érdeklődéssel várt, új, komplex kommunikációs szolgáltatásának nyilvános tesztje.
Közösségi média 164
Előzmények
-
Egyéves a Google Chrome
A második év elején a kiegészítők fejlesztése, valamint a maces és a linuxos kiadás véglegesítése a prioritás.
Szoftver 17
-
Már magyarul is tud a Google Keresési Trendek
A tavaly elstartolt szolgáltatás immáron 39 nyelven érhető el.
Közösségi média 1
-
Kultikus képregények témái az iGoogle-ban
A negyvenedik képregénytalálkozó tiszteletére új témákat ajánl a Google.
Közösségi média 2
-
Bővült a Google Earth: már a Holdra is utazhatunk
A négyéves fejlesztés végeredményét hivatalosan tegnap jelentette be a Google, hogy ezzel tisztelegjenek az Apollo 11 űrhajósai előtt.
Közösségi média 44
Percről percre
ma Drágán nyit, de fejlődött a kvázi-középkategóriás Google referencia.
gp Amikor az időutazás is a munka részévé válik, rögtön el is veszíti minden varázsát. Hát még akkor, amikor dolgunk az, hogy a múltban bulizni vágyó dúsgazdag embereket felügyeljük.
gp A „japán szerepjáték” mára műfajjá vált, nem pedig explicit meghatározássá – és az utóbbi években egyre több nem-japán fejlesztő alkot e stílusban. Most egy francia csapat igényes próbálkozása érkezett meg.
ph Az egyik legkönnyebb teljes értékű 13 hüvelykes notebook a piacon, de a hordozhatóságnak bizony ára van.
gp Oppresszív hangulat, totalitárius diktatúra és állandó megfigyelés– a Karma egy ilyen világ zűrzavaros felderítésére invitál, a legnagyobb feladatunk pedig a valóság és az illúziók megkülönböztetése lesz.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
- Mini PC
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Milyen processzort vegyek?
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- Milyen monitort vegyek?
- Autós topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- E-roller topik
- További aktív témák...