A Google a gyermekpornográfia ellen

A Google hivatalos blogjában szombaton jelentette be Jacquelline Fuller, hogy a vállalat még többet kíván tenni a gyermekek egyre növekvő mértékű szexuális kizsákmányolása, a gyermekpornográfia ellen, ezért ötmillió dollárt fordítanak arra, hogy egy képes adatbázist hozzanak létre.

A cég még 2006-ban csatlakozott az úgynevezett Technológiai Koalícióhoz, melyben olyan vállalatok vesznek részt, akik technológiával igyekeznek segíteni a gyermekpornográfia elleni küzdelmet. A Google a szövetség tagjaként már eddig is támogatta az érintett szervezeteket globális szinten, és ez a jövőben is így lesz. Mint Fuller írja, már 2008 óta használnak és kínálnak egy úgynevezett „hashing” technológiát, amelyikkel meg lehet jelölni a gyermekpornográfiát ábrázoló képeket, majd ez alapján meg lehet találni a másolatokat az interneten.

Most ezt a módszert bővítik tovább, amikor egy olyan korlátozottan nyilvános (a hatóságok, segélyszervezetek stb. számára elérhető) adatbázist kívánnak felépíteni, amely egyrészt tartalmával, másrészt eszközeivel segítheti a „takarítást”, illetve az elkövetők utáni nyomozást. Ennek érdekében a Google további kétmillió dollárt adományozott egy gyermekvédelmi technológiákat fejlesztő alapítványnak is.

Előzmények