Átvenné a DNS-feladatok ellátását a Google az internetszolgáltatóktól: tegnap Public DNS néven nyilvánosan is elérhetővé tette saját DNS resolver szolgáltatását. A Google három fogalomkörrel magyarázza nyitását a doménnévbiznisz felé: a böngészés felgyorsítása, a biztonság növelése és a pontos találatok elérése átirányításoktól mentesen.
A DNS (Domain Name System) nagy vonalakban úgy működik, mint az internet telefonkönyve: egy hierarchikus felépítésű adatbázisrendszer, amely kétségkívül az internet egyik legfontosabb szolgáltatása. Amikor begépeljük böngészőnkbe az URL-t, vagyis a megjeleníteni kívánt oldal webcímét, a DNS-rendszer lefordítja azt IP-címmé, majd azonosítja a szervert, amely a keresett oldalt működteti. E módon a DNS-szolgáltatás segítségével nagymértékben egyszerűsödik a felhasználó élete, hiszen nem egy számsort kell megjegyeznie ahhoz, hogy a kívánt tartalmat elérje. Mindemellett egy weblap IP-címe bármikor megváltozhat (például másik szerverre kerül a honlap), a domén ellenben a már jól ismert név maradhat.
„Egy átlagos felhasználó százszámra indít DNS-kéréseket, néhány komplexebb oldalnak a betöltődés előtt hasonlóképpen több DNS-kérést igényel, ez pedig lassítja a böngészés sebességét” – írja Prem Ramaswami, a Google termékmenedzsere. A potenciálisan nagyobb szörfölési sebesség meglebegtetése természetesen csábítóan hat, főleg annak tudatában, hogy ezúttal nem a kliensoldali szoftvert (értsd: a böngészőt magát) tuningolják az egekbe a programozók, hanem – mint kiderül a bejegyzésből – az URL bepötyögése után induló folyamatokat próbálják gyorsítani a DNS resolver továbbfejlesztésével.
Az átirányításokkal kapcsolatban a Google azt állítja, új szolgáltatása sosem fogja ún. landing page-re (más néven átkattintási URL, leggyakrabban azt az oldalt nevezik így, amelyre a felhasználó egy hirdetésre kattintva kerül) navigálódni a cím félreütésével: „A Public DNS más resolverekkel és netszolgáltatókkal ellentétben sosem blokkol, szűr vagy irányít át felhasználókat” – írják. Kényes téma ez a világ legnagyobb reklám- és átirányítócégének – idézi a The Register David Ulevitch-t, a négy évvel ezelőtt indult OpenDNS alapítóját, aki saját bevallása szerint már előre látta, hogy a Mountain View-i óriás egyre éhesebb, ha a felhasználók internetezési szokásai feletti kontroll növeléséről van szó.
Kétségtelenül érzékeny terület ez a Google számára, ezért a szolgáltatás specifikációjában hangsúlyozzák: a gép teljes IP-címét ideiglenesen naplózzák, és 24-48 órán belül törlik a rendszerből. A tartós tárba szánt információkat az egyes lekérésekből ellenben kéthetente véletlenszerűen mintavételezik, majd a permanensen rögzített anyagok közé mozgatják elemzés céljából. A naplózott információk tág körben értelmezett helyrajzi azonosítót, válaszidőket és egyéb rendszerüzeneteket tartalmaznak, és ezeket semmilyen formában nem fésülik össze a cég más szolgáltatásának használata során rögzített adatokkal – állítja a Google.
A Google beszáll a DNS-bizniszbe
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Miért nem törli a Google, hogy mit kerestünk a neten?
Nagy vitát fog még kiváltani, hogy a Google egy eddig választható eszközt átminősített tilthatóvá: alapértelmezett lett a személyre szabott keresés.
Közösségi média 59
-
A Google vezetője beszólt az internetezőknek
A cég elnök-vezérigazgatója vagy nem gondolta át, hogy mit is mond, vagy pedig megerősíteni kívánta azok vélekedését, akik aggódnak a Google viselkedése miatt.
Közösségi média 88
-
A Google újabb tenger alatti kábel építésébe szállt be
Délkelet-Ázsia partjainál a világ leggyorsabb tenger alatti kábelének megépítése kezdődik.
Tech 5
-
Szerdán „frissítik az internetet”
Igen nagy esélye van a zökkenőmentes váltásnak, ám szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy figyelmetlenség, gondatlanság miatt akár többnapos kiesés is előfordulhat bizonyos hálózatokban.
Közösségi média 69
Előzmények
-
A Google felajánlja a kiadóknak a kattintások korlátozását
A régi-új megoldás keretében az oldal tulajdonosa korlátozhatja a naponta ingyenesen elolvasható hírek számát.
Mérleg 14
-
Google: az internet fordítva jó
A vállalat dolgozik a bábeli probléma megoldásán, ingyenes gépi fordítója már ma 51 nyelvet ismer. Interjú a fordító működéséről és jövőjéről a fejlesztést irányító Franz Ochhal.
Tech 26
-
Eric Schmidt szerint az internet maga a Google
A Google elnök-vezérigazgatója nyíltan ugyan nem mondta ki, hogy az internet és a Google jövője egy és ugyanaz, ám a vele folytatott beszélgetés alatt nem hagyott kétséget efelől.
Közösségi média 31
-
A Google meglépte: online e-könyvesboltot nyitnak
Már jó ideje várható volt, hogy a keresőcég megindítja a terjeszkedést az e-könyvek piacán, s 2010-től el is indul a Google Editions.
Mérleg 20
Percről percre
ph Adattárolókól az akciókamerákon át az alaplapokig és számítógépházakig rengeteg terméket gyűjtöttünk össze.
ma Valamelyest olcsóbb az Ultránál, de sok kompromisszummal is jár a normál változat – 60 Hz-es kijelzővel, 4G-vel, műanyag hátlappal ennek nem ezen az árszinten lenne a helye.
ph Újabban a hálózati eszközök piacán is beveti magát a Huawei: háromegységes mesh csomagjukat teszteltük.
gp A nyitóest alkalmából 38 játékhoz kapunk előzetest, ezek között számos eddig még be nem jelentett alkotást is láthatunk.
ma A gyártó első okosórája alig kerül többe, mint egy bármilyen karperec. Persze nem egy komoly szerkezet, de a legfontosabb dolgokat simán hozza.
- [Re:] Felfoghatatlan mértékűre duzzadt az Amazon alapítójának vagyona
- [Re:] Elon Musk: kibertámadást terveztek a Tesla egyik gyára ellen
- Alternatív kriptopénzek (altcoin-ok) és bányászatuk
- Gmail
- [Re:] Indulásra kész a Mastercard azonnali fizetési szolgáltatása
- [Re:] Dízelbotrány után benzinbotrány?
- [Re:] Vinnai Balázs az IVSZ új elnöke
- Xim apex settings?
- [Re:] Felfoghatatlan mértékűre duzzadt az Amazon alapítójának vagyona
- World of Tanks - MMO
- BestBuy topik
- Windows 10
- [Re:] Hard Disk Sentinel: S.M.A.R.T., okosan
- [Re:] Elon Musk: kibertámadást terveztek a Tesla egyik gyára ellen
- [Re:] PS4 PRO 1TB 7016b
- Milyen TV-t vegyek?
- Milyen monitort vegyek?
- További aktív témák...




