Jönnek a Chrome OS alapú netbookok

Chromium-logóMég novemberben bemutatják a Chrome OS operációs rendszerre épülő első netbookokat – írja tajvani beszállítóktól származó értesülésekre hivatkozva a DigiTimes. Az internetes oldal szerint maga a Google kezdi majd a sort egy saját márkanév alatt forgalmazott készülékkel, melyet a Nexus One okostelefonhoz hasonló módon szolgáltatókon keresztül fog értékesíteni. Az ARM-alapú számítógépet az Inventec gyártja, mely a premierre 60-70 ezer géppel készül.

A Google után az Acer és a Hewlett-Packard mutathatja be Chrome OS alapú netbookjait, leghamarabb decemberben – e márkák számára a Quanta Computer szereli össze a gépeket. Az Asustek viszont egyelőre kivár – írja a DigiTimes.

A tajvani lap értesülései egybevágnak azokkal az információmozaikokkal, melyek összeillesztésével nemrég a TechCrunch vázolt fel egy lehetséges menetrendet a Chrome OS megjelenésére. E szerint „valami történni fog” november 11-én a kiadásra jelölt stációt már a múlt hónapban abszolváló platform körül. Az informatikai blog cikkére válaszul a Google annyit árult el, hogy a tervek szerint még az idén megjelennek az első Chrome OS alapú készülékek.

Amint azt megírtuk, a Google a Linux-alapokra épülő, az alkalmazásokat böngészőn keresztül a felhőben futtató operációs rendszert elsősorban netbookokra és az iPad-hatásnak köszönhetően divatossá vált táblagépekre szánja. A platform az Intel x86 mellett az ARM platformot is támogatja, így elméletben bármelyik kategóriában elképzelhető a felhasználása. A Chrome OS megjelenése akár jelentősen átrendezheti az operációs rendszerek piacát, nemcsak a teljesen újfajta koncepció miatt, hanem azért is, mert a platform nyílt forráskódú, szabad szoftver.

Azóta történt

  • Mégsem lesz idén Chrome OS?

    A Google vezérigazgatója szerint az új operációs rendszer csak hónapok múlva készül el, és elsősorban billentyűzettel rendelkező készülékekhez való.

  • Hamarosan elkészülhet a Chrome OS

    A fejlesztők hozzájutottak az első stabil kiadáshoz. Talán egy hónap múlva hivatalosan is leleplezik a rendszert.

Előzmények