2017. június 25., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

A Google tavaly sem adott ki adatokat a magyar hatóságoknak

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A trend változatlan: az első, 2010-ben kiadott jelentés óta folyamatosan nő a kormányzati adatkérések száma.

A Google kiadta a szokásos féléves átláthatósági jelentését, melyben arról számolnak be, hogy a világ kormányzataitól, azok hatóságaitól az adott időszakban hány fiókra vonatkoztatva hány adatkérés érkezett hozzájuk, és ezek közül hány volt olyan, ahol legalább részben eleget tettek a kérésnek.

A jelentésből kiderül, hogy 2016 júliusa és decembere között 74 073 fiókot illetően összesen 45 549 kérést kaptak, vagyis többet, mint az előző félévben, amikor 44 943 kérés érkezett. A legaktívabb kormányzat, az USA a második félévben valamivel kevesebbszer fordult hozzájuk (13 682/14 168), a kérések számát tekintve továbbra is Németország a második (9925), Franciaország pedig a harmadik (4775). A beérkezett kérések döntő többsége, több mint 31 ezer az USA-n kívülről érkezett.

Google átláthatósági jelentés
[+]

Bár a kérések száma emelkedett, azon esetek száma viszont csökkent (64-ről 60 százalékra), amikor a Google megalapozottnak találta a megkeresést, és részben vagy egészben teljesítette őket – ez a legalacsonyabb arány az elmúlt hét évet nézve.

Google átláthatósági jelentés
[+]

A jelentést kommentálva Kent Walker, a Google vezető jogásza blogbejegyzésében kitér arra, hogy bár létezik az adatkiadásra vonatkozó nemzetközi jogi keretrendszer, a folyamat és a szabályozás igen bürokratikus, a nyomozóknak átlagosan tíz hónapot kell várniuk a kért adatokra, így gyakran választanak más, zavart okozó vagy kétes megoldást, és ez nem jó, ezért ezen a helyzeten változtatni kellene.

A jelentés országonkénti bontásából kiderül, hogy 2016 második félévében Magyarországról 72 fiókot illetően összesen 59 kérés érkezett (ez harmada a rekordnak számító – 166 – előző félévinek), melyek közül a Google egyet sem teljesített – a vállalat 2010, az első jelentés kiadása óta még egyetlen alkalommal sem tett eleget a magyar hatóságok kéréseinek.

Magyarország
[+]

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.