Online tabletboltot tervez a Google

A Google azt tervezi, hogy online boltot nyit, ahol a cég márkanevét is viselő, de a partnerei által gyártott tableteket árul majd közvetlenül a fogyasztóknak – írja a Wall Street Journal. A gazdasági lap információi szerint kezdetben a Samsung és az Asus androidos táblagépei szerepelnek majd a kínálatban. A Google nem kommentálta a hírt.

Az internetvállalat az első, 2010 elején nyitott online boltjával mérsékelt sikert aratott: itt árusították a Nexus One-t, az első androidos telefonjukat. Az értékesítés lassan és nehézkesen haladt, a vásárlók a terméket inkább a hűségért cserébe árkedvezményt adó mobilszolgáltatóktól szerezték be. Így a webshop az év közepére meg is szűnt, az árusítás pedig hagyományos üzletekben és az operátoroknál folytatódott.

A Google tavaly felvásárolta a Motorola mobiltelefonokat gyártó üzletágát, így akár saját gyártású tabletekkel is piacra léphet, ezek árusítását megint csak segítené a webshop. A piackutaók adati szerint az Apple iPad részesedése e piacon még ma is 60 százalék közelében van, ezért a Google-nek bele kell húznia. Azt, hogy a bolt mikor indul, még nem döntötték el.

A Google-nek nehéz dolga lesz, ha érvényesülni szeretne az egyre telítettebb piacon, ugyanis az Amazon Kindle e-readerje áprilisban Európában is forgalomba kerül, míg az októberben várható Windows 8-cal új, potenciálisan erős platformmal gazdagodik a felhozatal.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények