Hirdetés

Az Android bombaüzlet a Microsoft számára

Mesés tempóban terjed az Android operációs rendszer: a harmadik negyedévben a zöld robottal jelölt platformot használó készülékek tábora 55 millió darabbal gyarapodott, ami azt jelenti, hogy naponta több mint 600 ezer ilyen eszközt aktiválnak a világon. A Google ugyan nem osztja meg a nyilvánossággal, hogy a mára 190 milliós eszközbázis mennyi pénzt hoz a konyhára, de elemzők szerint az amúgy ingyenesen a gyártók rendelkezésére bocsátott rendszeren keresztül befolyó reklámbevételekből a cég jövőre legalább 1,3 milliárd dollárt kasszíroz. Csakhogy: egyre inkább úgy tűnik, hogy nem az Android fejlesztését irányító cég lesz az óriási népszerűség legnagyobb haszonélvezője, hanem egy komoly, de ezen piacon ma még szerény szereplőnek számító rivális: a Microsoft.

Az elemzők már régóta gyanítják, hogy a redmondi szoftvervállalat több bevételhez jut az Android révén, mint saját okostelefonos operációs rendszere, a szakma által dicsért, ám ennek ellenére mindössze 1,6 százalékos részesedést magáénak tudó Windows Phone 7 eladásaiból. Ez a sajátos helyzet annak köszönhető, hogy egy esetleges szabadalombitorlási pertől tartva egyre több készülékgyártó fizet licencdíjat a Microsoftnak az Androidban felhasznált szabadalmai után, melyekből az egy dedikált licencprogramot állított össze.

Azt persze Redmond sem árulja el, hogy mennyi bevétele származik az androidos készülékek után fizetett licencdíjakból, ez a tétel az elmúlt negyedévben 1,96 milliárd dollár forgalmat elérő játékgépes és hardveres részleg számaiba olvad bele. A Goldman Sachs úgy becsüli, hogy a Microsoft a jogokat megvásárló gyártóktól készülékenként 3-6 dollárt kap, amiből az idén közel 450 millió, jövőre pedig akár jóval egymilliárd dollár feletti bevételhez juthat. Azaz többet kereshet az Androidon, mint a Google maga.

Így fest most az Android-csatatér (Illusztráció: Microsoft)
Így fest most az Android-csatatér (Illusztráció: Microsoft)

Jelen állás szerint erre minden esélye megvan. A Microsoft most vasárnap jelentette be, hogy egy újabb nagyágyú csatlakozott az Android-licencprogramhoz: a világ második legnagyobb szerződéses gyártójaként nyilvántartott, az ismert márkák számára notebookokat, tableteket és telefonokat előállító Compal Electronics. A megállapodás pénzügyi vonzatait a felek nem hozták nyilvánosságra, de azt jelezték, hogy a tavalyi évet 28 milliárd dollár árbevétellel abszolváló tajvani vállalat licencdíjat fizet az androidos készülékek után.

Az ügylet bejelentése kapcsán a Microsoft két vezető jogásza egy blogposztban tekintette át, hogy licencelés szempontjából hogy áll jelenleg az Android-ökoszisztéma. Mint kiderült: mára mind a nagy bérgyártók, mind az androidos eszközöket forgalmazó márkák több mint fele fizet licencdíjat a cégnek. Ősz óta az előbbiek között van a szerződéses piac három legnagyobb szereplője, a Quanta, a Compal és a Wistron, az utóbbiak között pedig a Samsung, a HTC és az Acer.

„Azoknak, akik szerint az okostelefonok szabadalmi dzsungelében lehetetlen kiigazodni, ideje felébredniük” – üzentek a jogászok a többieknek.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények