Hirdetés

A GlobalFoundries viheti az IBM chipgyártását

Két hónapja merült fel először, hogy az IBM az x86-os szerver üzletágának eladása után a félvezetőgyártásból is kiszállna. A Financial Times belsős információkra hivatkozva akkor azt állította, hogy a vállalat már el is indította az értékesítési folyamatot, és a potenciális vevők felhajtásával a Goldman Sachs-ot bízta meg.

Hirdetés

A Wall Street Journal most szintén belsős források alapján azt írja, hogy az első tárgyalások már lezajlottak, és az IBM eddig a TMSC-vel, az Intellel és a GlobalFoundries-zal ült asztalhoz az ügyben. A WSJ szerint a TSMC az első egyeztetések után máris kiszállt az érdeklődők közül, ugyanis csak a kutatás-fejlesztés részleget szerette volna megszerezni, gyártókapacitásának növelésére nincs szüksége, az IBM viszont minél többet szeretne megtartani a K+F tevékenységből. A tajvani cég szóvivője azt mondta, hogy nem tervezik új, tengerentúli gyárral bővíteni kapacitásukat.

A 2009-ben, az AMD akkori félvezetőgyártó tevékenységének kiszervezésével létrejött és 2010-ben a Chartered Semiconductor felvásárlásával kibővített GlobalFoundries a hírek szerint komoly érdeklődő, de az üzlet megkötése még messze van, ugyanis több fontos pontban is meg kell egyezniük még a feleknek. Az egyik ilyen az IBM nagyon értékes, félvezetőgyártáshoz- és tervezéshez kapcsolódó szabadalmi portfóliója, amit (vagy legalábbis az értékesebb részét) a Nagy Kék a K+F-hez hasonlóan nem igazán szeretne kiengedni a kezéből. A WSJ szerint a GlobalFoundries ráadásul nem is csak a teljes csomagot, azaz a gyártást, K+F tevékenységet és szabadalmakat szeretné megvásárolni, hanem egyben az IBM fő lapkabeszállítója is szeretne lenni a jövőben. Az IBM azonban a félvezetőgyártás eladása után is szeretné felügyelni a számára készülő chipek minőségét, valamint ha úgy adódik, legyen lehetősége felmondani az együttműködést, és a vállalat úgy gondolja, hogy a GlobalFoundries ezekben nem lenne megbízható partner.

A másik kritikus súrlódási pont az ár kérdése, itt ugyanis – ahogy a x86-os szerver üzletág kapcsán is – még igen nagy a különbség az elképzelések között. Az IBM több mint 2 milliárd dollárt szeretne látni az üzletből, az eddigi elsődleges ajánlatok azonban inkább valamivel 1 milliárd felettiek voltak. Persze az összeg nagymértékben függ attól, hogy az IBM végül a chipgyártáson kívül a K+F-fel és a szabadalmakkal mihez kezd, de elemzők szerint nincs sok esély arra, hogy a vállalat megkapja az általa megjelölt vételárat.

Ha az IBM-nek sikerül megegyeznie valamelyik érdeklődővel, akkor megszabadul utolsó nagyon költséges, de az utóbbi években egyre kevesebb bevételt hozó hardveres profiljától is, és a jövőben teljes erővel a sokkal kecsegtetőbb felhőalapú üzleti szolgáltatások fejlesztésére koncentrálhat. A vállalat ennek érdekében tavaly óta komoly változáson megy keresztül, a hardveres üzletágak leépítése mellett jelentősen emeli a felhőalapú szolgáltatások kiszolgálását végző adatközpontjai számát, és a Watson Group létrehozásával és a kognitív számítási technológia köré épülő kezdeményezésekkel megpróbálja az évekig csak a pénzt vivő fejlesztést milliárdos üzletággá felfuttatni. A cégnek a félvezetőgyártásból tavaly már csak 1,46 milliárd dollár bevétele volt (ez 7 százalékos csökkenés az előző évhez képest), ebből 634 milliót szerzett bérgyártóként, részesedése ezen a piacon 2013-ban mindössze 2 százalékra csökkent. A tervezési és tanácsadási tevékenység bevétele egy év alatt 38 százalékkal 215 millió dollárral zuhant.

A WSJ értesüléseit az IBM, a GlobalFoundries és az Intel sem kommentálta.

Azóta történt

Előzmények