Gates: most lelépjük a Sonyt

Hirdetés

A Microsoft-vezér egy hétfői sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy cége következő generációs játékkonzolja már nem fogja beérni a második hellyel a piacot hosszú ideje vezető Sony gépei mögött. Az új Xbox – melyet Xenon néven fejlesztenek és sajtóértesülések szerint Xbox 360 márkanéven dobnak piacra – nem csupán játékgép, hanem egy zeneszámok, filmek lejátszására, fotók megjelenítésére képes digitális szórakoztatóelektronikai központ is lesz – jelezte Gates. Nem véletlen, hogy a gép kezelőfelülete erősen hasonlítani fog a Windows XP operációs rendszer Media Center változatáéra.

A korábbi Xboxszal beszálltunk a versenybe, és erős másodikként értünk célba – mondta Gates, hozzátéve, hogy az első forduló befektetése nem volt az ablakon kidobott pénz, hiszen a cég most már a Sonyval egyenlő félként készülhet az újabb menetre. A piacon 2001-ben megjelenő Microsoft több mint 2 milliárd dollárt költött az Xbox kifejlesztésére és forgalmazására, a hosszú ideig veszteséges projekt azonban csak az utóbbi negyedévekben kezdett fialni.


Hitelesnek mondott kép az Xbox 360-ról

Gates szerint az új Xbox fejlesztésén dolgozó részleg vezetői rendkívül optimisták, és ígéretet tettek arra, hogy ezúttal lelépik a Sonyt, mely szintén gőzerővel dolgozik a PlayStation 2 utódján. Az új Microsoft-konzolt az MTV zenecsatornán fogják bemutatni május 12-én és 13-án – néhány nappal az Electronic Entertainment Expo (E3) játékkiállítás előtt, ahol a riválisok is nyilvánosságra hoznak információkat az új masináikról. A Microsoft ezzel igyekszik elébe vágni a Sony és a Nintendo új termékei körüli hírverésnek, bár a konkurensek még egy ideig nem fognak működő készülékeket prezentálni. A redmondiak konzolja 2005 októbere-novembere táján kerülhet kereskedelmi forgalomba.

Azóta történt

Előzmények