Szilícium-völgyi gének az űrben

(Infobulvár) Már tavaly óta lehet tudni, hogy a számítógépes játékok fejlesztésével szerzett milliói egy részét Richard Garriott arra költi, hogy ő legyen a hatodik civil a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.

Hirdetés

Ám az utazásával kapcsolatos friss hírek azt is demonstrálják, hogy miképp is lett Garriott ilyen gazdag, hiszen páratlan reklámkampányt (Operation Immortality) szervezett október 12-én kezdődő kalandja köré: most például azt jelentette be, hogy magával viszi néhány, a Szilícium-völgy „nevezetességei” közé tartozó híresség DNS-ét is az űrállomásra.

A marketingötlet, hogy a koreai NCSoft-nak fejlesztett Tabula Rasa nevű számítógépes játékát űrutazásával összekapcsolva népszerűsítse, már tavaly megszületett. E játék a földön kívüli idegenek és az emberek harcáról szól, ügyes húzás volt tehát, hogy Garriott felajánlotta a 40 legjobb játékos számára (a nevezéshez elegendő a játék próbaverziójával játszani), hogy DNS-üket digitalizálva magával viszi az űrállomásra, s ha az idegenek kipusztítják fajunkat, akkor „később klónozhatják majd őket”.

Emellett, a hírverést növelendő, híres emberek, művészek, zenészek sportolók stb. DNS-mintáit is felviszi majd, s most ehhez sikerült megnyerni három ikonikus figurát: Kevin Rose, a Digg közösségi portál kitalálója, Robert Scoble, a világ egyik leghíresebb techbloggere, valamint a Hotmailt és a Skype-ot is finanszírozó Tim Draper is hozzájárult ahhoz, hogy DNS-ük elinduljon az űrbe. A (pénzügyileg) komoly játékot, illetve személyes részvételét Draper a követezőképpen kommentálta (mondatának értékeléséről mindenki döntsön maga): „Remélem, hogy a DNS-em eljut az idegenekhez, és így klónjaim elterjesztik majd a vállalkozói szellemet az univerzum összes galaxisában”.

A 46 éves Garriott, akinek az apja űrhajós volt, a világ egyik legsikeresebb számítógépes játéksorozatának, az Ultimának a fejlesztője, s vagyonának köszönhetően például ő az egyetlen „külsős”, akiről tudni lehet, hogy egy  űreszköz, egy szputnyik nem egészen legálisan megszerzett darabjait birtokolja. Garriott utazása azért is különleges, mert ő lesz az első civil, aki egy gazdasági társaságok által megrendelt kísérletsorozatot lefolytathat az űrállomás fedélzetén.

Előzmények