Elindult a vizsgálat a GameStop-botrány kapcsán

A meghallgatásokra többek között a Reddit és a Robinhood ügyvezetőjét is behívják.

Az Egyesült Államok Pénzügyi Szolgáltatási Bizottsága hamarosan meghallgatásokat tart, ugyanis hivatalos vizsgálat indult Amerikában a GameStop-botrány kapcsán.

Hirdetés

A meghallgatásokon ott lesz Steve Huffman, a Reddit ügyvezetője, Vlad Tenev, a Robinhood társigazgatója és Keith Gill (Roaring Kitty) is. A virtuális eseményt egyébként élőben közvetítik, a válaszokat pedig a GameStop részvényeinek elképesztő hullámvasútja miatt keresik.

A Reddit r/WallStreetBets közössége ugyanis elérte, hogy 2 hét alatt 500 százalékkal emelkedjen a GameStop részvény-árfolyama. Mostanra már több kormányzat is vizsgálatot indított emiatt, arra kíváncsiak, hogy történt-e manipuláció. Azt is kivizsgálják, hogy a Robinhood és az ehhez hasonló platformok törvényesen jártak-e el, amikor átmenetileg korlátozták egyes részvények kereskedését.

A The New York Times a napokban rávilágított, hogy Keith Gill 2019-ben 53 ezer dollárt fektetett GameStop-részvényekbe, majd ezzel kapcsolatban kezdett videókat és tweeteket közzétenni. Az eredeti befektetése végül 48 millió dollárosra duzzadt.

Az amerikai hatóságok ezzel egyszerre a tőzsdepiac jelenlegi állapotát is felmérnék.

Azóta történt

Előzmények